Sport

Botladoztak az éllovasok, tovább nyomul a Dortmund – Bundesliga

Leverkusen kikapott Dortmundban, a Schalke egy pontot hozott el Hamburgból

Váratlan vereséget szenvedett a 27. fordulóban a német labdarúgó Bundesliga éllovasa: a Frankfurtban hagyott 3 ponttal 19 bajnoki mérkőzésen át tartó veretlenségét veszítette el a Bayern München, ám szerencséjére a rivális Leverkusen is kikapott Dortmundban, míg a Schalke csak egy pontot hozott el Hamburgból.

Louis van Gaal fiai biztosnak hitt győzelmet engedtek ki a kezükből a telt házas (51 ezer néző) Commerzbank Arenában. Klose ugyanis már a 6. percben vezetéshez juttatta a vendégeket, akik azonban ezt követően érthetetlenül leálltak. Az Eintracht már az első félidőben átvehette volna a vezetést, ám játékosai több ziccert is kihagytak. A szünet után a Bayern erősített, s tíz perccel a lefújás előtt növelhette volna az előnyét. Robben jól ugratta ki a tizenhatosra betörő Timoscsukot, ám a kapujából kirepülő Nikolov lábbal (!) szerelte az ukrán csatárt. Pár perccel később viszont “beváltak” Skibbe edző cseréi. A 87. percben Tsoumou csapott le a 17 éves müncheni balhátvéd könnyelmű hazaadására, és lőtt a hálóba, majd a 89. percben szintén Abalo volt a negatív főszereplő. Nem merte megtámadni a 16-os bal oldalánál cselezgető Fenint, aki ellépett mellette, és éles szögből gyönyörű gólt ragasztott Butt kapujának jobb alsó sarkába. A Frankfurt három elveszített bajnoki meccs után éppen a Bundesliga éllovasától tudott három pontot rabolni.

Képtelen volt kihasználni ezt a lélektani előnyt a szombaton este (a frankfurti eredmény ismeretében) Dortmundban, 80 ezres telt ház előtt pályára lépő Leverkusen. Jupp Heynckes csapata az első félidőben akár négygólos előnyt is szerezhetett volna, ám Weidenfeller kapus szenzációsan védve mindent hárított. A fordulás után aztán váratlanul a BVB szerzett vezetést: Hajnal szögletét a védők közé berobbanó Barrios 5 méterről pattintotta Adler kapujába. Pár perccel később ismét az argentin csatár volt a főszereplő: Zidan a félpályánál elcsípett egy könnyelmű átadást, kiugratta a baloldalon előretörő Barriost, aki 15 méterről nagy gólt lőtt a hosszú sarokba. Rangelov gólja (87. perc) már csak hab volt a dortmundi tortán. A sárga-feketék ezzel zsinórban a harmadik bajnoki mérkőzésüket nyerték meg, s változatlanul ott lihegnek a hármas élboly nyakán.

Izgalmas, változatos meccset látott a közönség Brémában, ahol a Werder a VfL Bochumot fogadta. Az erősen tartalékos hazaiak igen szárnyaszegetten kezdtek, amit a vendégek ki is használtak, és Sesták révén megérdemelten szereztek vezetést. Szünet után Schaaf edző beküldte Özilt és Pizarrót, ami látványosan felhozta a Werdert. A perui csatár a forduló gólját lőtte az 58. percben: Naldo hosszú átívelt labdáját futtából, kapásból lőtte be 14 méterről a jobb alsó sarokba! Öt perccel később újból a Bochumnak szerzett vezetést Dedic, ám két percre rá Marin ismét egyenlített. A Werder győzelmét a 78. percben – a labdával fejberúgott és vérző orral letámolygó Borowski helyére – beállt Frings biztosította be: 29 méterről megeresztett bombája egy védőn irányt változtatva kötött ki Heerwagen hálójában. A Bochumnak ez volt zsinórban a harmadik veresége, a csapatot lassanként a kiesés veszélye fenyegeti.

Nem tudott élni a két rivális veresége kínálta lehetőséggel az élboly harmadik csapata. A Schalke csak 2-2-t játszott vasárnap Hamburgban, ami azt jelenti, hogy egy pontra megközelítette a továbbra is az élen álló Bayern Münchent. Van Nistelrooy vezető góljára a második félidőben 5 percen belül két találattal válaszoltak a vendégek: előbb Kuranyi, majd (büntetőből) Rakitic vette be Rost kapus hálóját. A HSV részéről Pitroipa a 77. percben lőtt góljával akadályozta meg, hogy a Schalke mindhárom pontot elvigye a Hanza-városból. Az élcsoport: Bayern 56, Schalke 55, Leverkusen 53, Dortmund 48 pont.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik