Sport

Parádézó csapatoktól nem szégyen kikapni

Dr. Bartha Csaba, a Debrecen sportigazgatója szerint csapata erejét mutatják a BL-eredmények.

„A Bajnokok Ligája sorsoláskor sokan úgy ítélték meg, hogy a DVSC-TEVA együttesének van esélye továbbjutnia a csoportból. Már akkor óva intettem mindenkit, hogy „lebecsüljük” ellenfeleinket. Érdekes, hogy pont az a csapat, a Fiorentina végzett a csoportunk élén, amelyről úgy beszéltek az emberek, lehet esélyünk ellene. A nyolcaddöntő során mutatkozott meg igazán, milyen erős együttesekkel mérkőztünk meg. A firenzeiek ellen csak idegenben lőtt góllal jutott tovább a Bayern München, amely ráadásul játékvezetői segítséget is kapott, hiszen a németek egyik gólja lesből született. A Lyon pedig azt a Real Madridot verte ki, amelyben véleményem szerint a világ legjobb labdarúgói játszanak, elég csak Ronaldót vagy Kakát említenem. Az eredmények tudatában még inkább felértékelődik, hogy a Fiorentinával a Puskás Ferenc Stadionban egy közönségszórakoztató, 3-4-es mérkőzést tudtunk játszani, ami szerintem óriási fegyvertény. A franciáktól ugyan oda-vissza kikaptunk 4-0-ra, de azt gondolom, hogy semmi okunk nincs a szégyenkezésre, nem véletlenül fektették két vállra Real Madridot.” – nyilatkozta dr. Bartha Csaba a dvsc.hu-nak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik