Sport

Lehmann számára közel a befejezés

A nyáron valószínűleg visszavonul a német válogatott és az Arsenal egykori kapuvédője.

Nem hosszabbítja meg nyáron lejáró szerződését Jens Lehmann, a VFB Stuttgart hálóőre, ez pedig könnyen az egykori válogatott játékos pályafutásának végét jelentheti.

A 40 éves Lehmann utódja Sven Ulreich vagy Alexander Stolz lehet a sváb csapatnál. “Nagyot fognak küzdeni a csapatba kerülésért, és mindketten nagyon várják a megmérettetést”, – nyilatkozta Lehmann a kapusposztért várható küzdelemről.

“Tervezem a visszavonulást, de a sportban soha nem lehet tudni”, tette hozzá. “Továbbra is nagyon élvezem a játékot.” Lehmann elmondta, hogy egyetlen esetben gondolkozik el mindenképpen a folytatáson, mégpedig akkor, ha Premier League-csapat kínál neki szerződést. “Még mindig elég erősnek érzem magam, hogy helytálljak az angol első osztályban, így egy megfelelő ajánlat lehet, hogy megváltoztatná a döntésemet.”

A Schalke, a Borussia Dortmund és az Arsenal egykori hálóőre a 2006-os németországi világbajnokságon a németek első számú kapusa volt. Ugyanabban az évben a Bajnokok Ligája döntőjében a Barcelona ellen kiállították, akkori csapata, az Arsenal pedig 2-0-ra elbukta a finálét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik