Közélet

Elítélik a szigetszentmiklósi horrorszülőket

család, erőszak, bántalmazás (család, erőszak, bántalmazás)
család, erőszak, bántalmazás (család, erőszak, bántalmazás)

Megerőszakolt, születésüktől kezdve sanyargatott gyerekek - nem kizárt, hogy az anya mégis megússza.

Meghozza elsőfokú ítéletét a Budapest Környéki Törvényszék a szigetszentmiklósi horrorszülők ügyében. A kegyetlen pár tavaly januárban állt bíróság elé, a tárgyalások zárt ajtók mögött zajlottak. Így akarták ugyanis védeni a gyerekeket és a tanúkat. A szülők sorsáról délelőtt fél 11-kor döntenek, és bár az úgynevezett ítélkező rész nyilvános lesz, de az indoklás egy része – az említett okok miatt – már nem.

Mint ismert, a vádirat szerint a házaspár Szigetszentmiklóson nevelte közös gyermekeit, de nem gondoskodtak róluk: nem adtak nekik rendszeresen enni, nem öltöztették őket, a kicsik óvodába egyáltalán nem, iskolába pedig rendszertelenül jártak. Korábbi lapinformációk szerint a testvéreket kicsi koruktól – egészen első emlékeiktől kezdve – napi rendszerességgel szexuálisan bántalmazták, és verték is mindannyiukat. Előforudlt, hogy együtt kellett pornófilmet nézniük szüleikkel, akik rajtuk próbálták ki a látottakat. A három gyereket arra tanították, hogy fogjanak bogarakat, csótányt és egyék meg azokat. Rágcsálókat, például patkányt is etettek velük, de a szülők még ennél is tovább mentek: ételükbe fekália is került. Addig, amíg velük éltek, nem fürödtek, nem tudták, hogy mi az a fogfeke és mire való. Csak 2012 januárjában emelték ki őket a családból.

A körülmények tisztázására a Pest Megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatala és Székely László is vizsgálatot indított. A felkavaró ügy ombudsmani jelentése tavaly februárban készült el. Székely László vizsgálata megállapította, hogy a hatóságok már 2005-ben elrendelték a gyermekek védelembe vételét, “a szülői elhanyagolásból fakadó veszélyeztetettséget” évekig mégsem tudták megszüntetni. A gyermekek szexuális bántalmazására utaló jeleket a velük naponta találkozó szakemberek nem észlelték. Igaz, az ilyen jellegű bántalmazás 70-90 százaléka más esetekben is rejtve marad. A jelzéseken kívül nem volt érdemi együttműködés, nem ismerték fel időben, hogy ki kell emelni a családból a gyerekeket. Mindebben közrejátszhattak a gyermekvédelmi szakszolgálat anyagi nehézségei is.

Az ügyben számos hatóság indított eljárást, korábbi gyámhivatali ügyintéző, családgondozó, illetve jegyzői gyámhatósági ügyintéző írásbeli figyelmeztetést kapott. A gyermekek utolsó családgondozójának munkaviszonyát bizalomvesztés miatt megszüntették. A gyermekvédelmi szakszolgálat korábbi igazgatójának munkaviszonya pedig megszűnt, felelősségre vonása nem volt lehetséges.

A párt “nevelése alatt álló, 12. életévét be nem töltött személy sérelmére erőszakkal elkövetett szexuális erőszak bűntettével” vádolják – egyebek mellett. A Bors a napokban arról írt, nem kizárt, hogy az anya megússza. Pszichiátriai betegsége mentheti meg a börtöntől.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik