Közélet

Vacsorára hívta lánya erőszakolóját, majd megkínozta

Feladta magát a rendőrségen egy 36 éves férfi, miután véletlenül megölte a férfit, aki megerőszakolta 14 éves kislányát.

Az apa péntek este hívta át magához az indiai Delhiben velük egy épületben lakó 45 éves gyógyszerészt, hogy vacsora közben elbeszélgessenek valamiről – írta az India Express című lap, a rendőrségi beszámolóra hivatkozva. Az apa végül halálra kínozta a férfit. A beszámoló szerint felhevített fogóval égette meg férfiasságát, miután megkötözte. Majd a rendőrségre ment, vallomást tenni.

Az Express hétfőn megjelent cikke szerint az apa azt állította a rendőröknek, hogy nem akarta megölni a lányát állítólag megerőszakoló férfit. „Amikor először égettem meg, üvöltött. Másodszorra csak remegett. A harmadik alkalom után nem mozdult. Meghalt” – mondta el a rendőröknek az indiai férfi. A beszámoló szerint egy ideig még sírva ült a férfi holtteste mellett, majd szombat hajnalban elment a rendőrségre, és feladta magát. Az első hírekben még az szerepelt, hogy a kínzások után halálra fojtotta áldozatát.

Az apa elmondása szerint 14 éves lányát két hónapja erőszakolta meg a 45 éves gyógyszerész, amikor a kislány egyedül volt otthon. Az esetről szóló első, vasárnap hírben még az szerepelt, hogy a lány már aznap elmondta az apjának, hogy mit történt vele, és a férfi azóta tervezte, hogy megöli az erőszakolót, a rendőröknek pedig azért nem szólt, mert féltette lány jó hírét.

Hétfőn azonban már azt írta az Express, hogy az apa csak egy hete tudta meg, hogy lánya erőszak áldozata lett. Azután, hogy szédülés és hányinger miatt kórházba vitték, és ott közölték a szülőkkel, hogy a lányuk terhes, és a kislány csak ekkor mondta el, hogy a gyógyszerész megerőszakolta, amikor a szülők nem voltak otthon.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik