A héten nagyjából húsz-harminc egyenruhás rendőr jelent meg a Mátra Erdészeti, Mezőgazdasági és Vadgazdálkodási Szakképző Iskolában – írta a heol.hu. A lapnak erről „aggódó, elkeseredett szülők” számoltak be, akik a cikk szerint „csak most szereztek tudomást arról, hogy az iskolába járó fiatalokat szexuálisan zaklatták, megszégyenítették”.
A heol.hu megkereste a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivőjét, aki a lapnak elmondta, hogy „az eset kapcsán a Gyöngyösi Rendőrkapitányság szexuális visszaélés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást, annak sikeres befejezése érdekében jelenleg nem áll módjukban bővebb információt adni.”
