Közélet

Előre kitervelte tettét a gólyatábori erőszaktevő

„Ami a gólyatáborban történik, ott is marad” – írta bemutatkozásában a fotós.

A Blikk úgy tudja, hogy a 38 éves K. Sándor Szilárdot gyanúsítják azzal, hogy megerőszakolt egy lányt Fonyódon, az ELTE Tanító- és Óvóképző Karának gólyatáborában. A lap értesülése szerint a férfi előre kitervelhette, hogy mit fog tenni. Áldozatát a fonyódligeti tábor egy félreeső részére vitte, majd az ellenállni próbáló lányt alaposan helybenhagyta és ezután erőszakolta meg. Az eset szombaton hajnali négy óra körül történt, másfél óra múlva a férfit már el is fogták.

A férfi már a korábbi gólyatáborokon is jelen volt, noha két alkalommal is volt már büntetve erőszakos közösülés, valamint szemérem elleni erőszak miatt. K. Sándor Szilárd együtt bulizott a gólyákkal, majd az egyik résztvevő szerint hirtelen eltűnt. Akkor még nem gyanakodtak semmi rosszra, de nem sokkal később kiderült, hogy megtámadták az egyik lányt. A szervezők ekkor még csak arra figyelmeztették a gólyákat, hogy ne mászkáljanak egyedül. A résztvevők később összerakták a képet: az erőszakoló előre kiszemelhette a lányt és az alkalmas időpontra várt.

A gólyatábor szervezőinek bemutatkozó oldalán K. Sándor Szilárd azt írta: “ami a gólyatáborban történik, az ott is marad”.

A Havaria Press értesülése szerint még a hét végén alapos házkutatást tartottak a gyanúsítottnál, lefoglalták a fényképezőgépét, számítógépét és ruháit is, amiket vegyész szakértő vizsgál. Úgy tudni, hogy a férfi beismerő vallomást tett.

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem fegyelmi vizsgálatot indított, a tábort szervező hallgatói önkormányzat elnökségét felfüggesztették.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik