Közélet

Újra gyereket akar férjétől az autóban felejtett kisfiú anyja

A 22 hónapos gyerek temetésén a nő elmondta: a tragikus események ellenére még mindig szereti férjét, aki csodálatos apja volt elhunyt kisfiuknak.

„Hogy haragszom-e a férjemre?” – tette fel váratlanul a kérdést 22 hónapos fia szombati temetésén búcsúbeszédében a gyászoló anya, Leanna Harris, majd folytatta: „Egyáltalán nem. Meg se fordult ilyesmi a fejemben. Ross csodálatos apja volt Coopernek és lesz majd leendő gyermekeinknek.”

Mint ismeretes, Leanna férje két héttel ezelőtt munkába menet állítólag megfeledkezett arról, hogy kisfiát ki kell tennie a bölcsődénél, és az autóban hagyta a gyereket több mint hét órára. A kisfiú a tűző napon álldogáló autóban néhány óra alatt hőgutát kapott, így amikor apja – elmondása szerint – észrevette, hogy a kocsiban van, már nem tudtak rajta segíteni.

Az apa ellen gondatlanságból elkövetett emberölés miatt kezdtek nyomozni a rendőrök, ám időközben kiderült: az általa elmondott történet több ponton sem egyezik a valósággal. Kiderült például, hogy munkakezdés előtt Harris beült a munkahelyéhez közeli gyorsétterembe reggelizni, csak ezután hagyta magára a gyereket, és az is, hogy ellentétben az első vallomásával, az apa ebédidőben visszament a kocsihoz, hogy betegyen valamit az anyósülésre.

A rendőrség emellett lefoglalta Harris munkahelyi számítógépét, amiből kiderült, a férfi napokkal a tragédia előtt arra keresett rá az interneten, mennyi idő alatt halnak meg a felhevült autóban felejtett gyermekek. A nyomozás fejleményeire tekintettel a hatóságok szándékos emberölés miatt vették őrizetbe Harrist, akinek megtiltották, hogy részt vegyen a kisfiú június 27-ei temetésén.


Kép forrása: Change.org

Ross Harris ennek ellenére megszólalhatott az összegyűlt gyászolók előtt, méghozzá feleségének köszönhetően, aki felhívta őt a szertartás alatt, és kihangosította a készüléket. „Köszönök mindent, amit a fiamért tettetek” – kezdte a férfi, majd folytatta. „Szép élete volt. Szörnyű, ami velünk történt. Nincsenek rá szavak. Sajnálom, hogy nem lehetek ott veletek” – idézte a férfit a CNN amerikai hírcsatorna.

Ezt követően megszólalt Cooper gyászoló édesanyja is, aki először beszélt nyilvánosság előtt a tragikus, június 18-ai események óta. Az asszony elmondta, szereti a férjét, most is legalább annyira, mint amikor 2006-ban összeházasodtak. „Két éve, amikor megszületett a gyermekünk, eszembe sem jutott, hogy ilyen tragédián kell majd keresztülmennünk. Cooper tökéletes volt, és most is az. Megváltoztatta az életünket, nem is tudom elmondani, mennyire.

A rendőröknek egyébként korábban Leanna Harris is azt vallotta, otthon többször is rákeresett arra, mi történik a felhevült autóban felejtett gyerekekkel, de csak azért, mert aggódott, hogy velük is előfordulhat, és meg akarta előzni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik