Közélet

Buszsofőröket zsaroltak és fenyegettek Borsodban

A trió tagjai a pénzért cserébe védelmet – vagy ahogy ők fogalmaztak – bevédést ígértek.

Előzetes letartóztatásban várja az a két nőből és egy férfiből álló társaság a nyomozás befejezését, akik Putnok környékén „védelmi pénzt szedtek az utazás biztonságáért”.  A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság hétfői tájékoztatása szerint a csapat tagjai 2013-ban illetve 2014 áprilisa és májusa között több – a helyközi közlekedési vállalatnál dolgozó – buszsofőrt fenyegettek veréssel. A gyanúsítottak a pénzért cserébe védelmet , „bevédést” ígértek.

A bíróság úgy döntött, a 30 éves férfit és két női társát előzetes letartóztatásba helyezi. Zsarolás és rablás miatt indult eljárás ellenük.

Olvasói sztorik