Közélet

Rezesova: “Ez életem végéig kísérni fog”

A milliomosnő magyarul szólalt meg a csütörtöki tárgyaláson. Sírva kért bocsánatot.

„Rettenetesen sajnálom ezt a tragikus balesetet, mélyen együttérzek a hozzátartozókkal, ez óriási tragédia nekik. Közel két éve vagyok előzetes letartóztatásban, ez a legnehezebb időszak az egész családomnak, a gyerekeim nem tudják feldolgozni, ami történik”– mondta Eva Rezesova. “Tudom, hogy már semmi nem lesz olyan, ez életem végéig kísérni fog – mondta a hvg.hu tudósítója szerint a milliomosnő.

Kizárták Rezesova szakértőjét

Később kizárták Melegh Gábort, a védelem szakértőjét. Mivel az új szakértőnek el kell készítenie az új szakvéleményt június 20-ig, csak utána folytatódhat a bizonyítás. Ez azt jelenti, hogy az ügyészség javaslatával szemben egyelőre nem lesz hatályon kívül helyezés, hanem másodfokon folytatódik tovább az ügy.

Csütörtökön ismét bíróság elé állították a négy ember haláláért felelős Eva Rezesovát, másodfokon. A tárgyalóterem roskadásig megtelt, a vádlott családja, az áldozatok hozzátartozói és a teljes magyar média, sőt néhány szlovák újságíró is jelen van. A milliomosnő szemlátomást igencsak lefogyott.

Fotó: MTI/Bruzák Noémi

Az ügyészség kérte az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezését, egyebek mellett szakértői hibákra hivatkozva. Ezt kérte a család ügyvédje is. Rezesova védője felmentésért száll harcba.

A tárgyalás egyébként május elején indult volna, ám a szlovák milliomosnő betegsége miatt elhalasztották. Rezesova csont és bőr.

Olvasói sztorik