Közélet

“Egy éven belül megoldódik a Farkas Helga-ügy”

A nyomozó szerint, aki az ügy minden részletét ismeri, lehetséges, hogy soha nem kerül elő az elrabolt lány holtteste.

Megérti, hogy megmozgatja az emberek fantáziáját a Jászberény határában talált csontváz, ugyanakkor kissé erőltetettnek érzi mindezt az a nyomozó, aki immár 23 éve foglalkozik a magyar kriminalisztika egyik legkomplexebb esetével. A hírhedt balástyai rémet is elfogó Palatinus Gábor a Hír24-nek elmondta, persze kizárni nem lehet, hogy Farkas Helga maradványait fordították ki szerda délelőtt a földből, de erre igen kicsi az esély. A nyugalmazott rendőrtiszt kíváncsi volna arra, honnan, kitől származik a feltételezés, tudomása szerint ugyanis az áldozatot nem arrafelé keresték.

Megölt ismeretlen, avar kori lelet?

Palatinus Gábor beszélt arról is, hogy Farkas Helga DNS-ét nem rögzítették, ugyanakkor természetesen más módja is van az azonosításnak. Az egykori nyomozó szerint az már napokon belül kiderülhet, hogy a csontváz férfié vagy nőé volt-e, ám, hogy kilétére fényt derítsenek a szakértők, két hónapba is telhet. Bár arra – ahogy említettük is – kevés esélyt lát, hogy Farkas Helga maradványaira bukkantak rá, úgy véli, bárki is legyen az, ha valóban  néhány tíz éve lehet a földben, nagy valószínűséggel gyilkosság áldozata lett.

Az Új Néplap csütörtöki számában arról írt, egy munkagép ekéje körülbelül 60 centiméter mélyen dolgozott, amikor előkerültek a maradványok, éppen facsemeték ültetéséhez készítették elő a földet. A lap szerint a csontokat megvizsgálta egy orvos is, aki szerint azok legfeljebb harminc-negyven éve lehetnek a földben. Ugyanakkor megjegyzik, ez még korántsem hivatalos szakértői vélemény. Nagy József erdész, aki felfedezte a maradványokat, azt mondta, évekkel ezelőtt rendőrök járták ezt a területet.

A lap később felkereste az Igazságügyi Orvos Szakértői Intézet megyei vezetőjét. Dr. Poczkodi Sándor elmondta, hogy miután egyeztetett az ügyről a megyei rendőr-főkapitányság illetékeseivel, megtudta, hogy vélhetően egy avar kori leletet fordított ki az eke. Így pedig a muzeológusok adhatnak elfogadható választ arra, hogy milyen titkokat is rejthetnek a csontmaradványok.

A csontokat jelenleg is vizsgálják, a rendőrség korábban csak annyit közölt, az ügyben közigazgatási eljárás folyik.

A balástyai rém kifutófiú

Palatinus Gábor ugyanakkor közölte: egy éven belül megoldódik a Farkas Helga-ügy. Ám abban korántsem biztos, hogy valaha előkerülnek a lány maradványai. Ennek pedig az az oka, hogy ez egy rendkívüli eset, minden mozzanatával, a lány elrablásával és a holttest máig ismeretlen hollétével együtt. A szálak Németországon át az olasz maffiáig vezetnek, a kulcsszó pedig a szervezett bűnözés. Ahogy ő fogalmazott, a balástyai rém „kifutófiú” azokhoz képest, akik a kamaszlány elrablása mögött állnak.

Tucatnyi hívás, és vége

Mint ismert, a gazdag vállalkozó, Farkas Imre lányát 1991 június 27-én rabolták el, miközben Orosházáról Szeged felé tartott autójával. A pontos helyszín máig nem tisztázott, Palatinus szerint Orosházán kapták el a lányt. A bűnözők már azon az estén jelentkeztek, váltságdíjat követeltek, összesen 500 ezer márkát, vagyis akkori értéken 21 millió forintot. Az emberrablók néhány nap alatt összesen tizennégy hívást bonyolítottak le, többször megállapodtak, hol, mikor adják át a pénzt, de végül a találkák meghiúsultak. Az utolsó telefon három nappal Helga eltűnése után érkezett. A túszejtők ekkor már tudták, a rendőrség tud a követelésükről.

Golyóval a fejében végezte

A rendőrség szerint mindvégig ugyanazzal férfival beszéltek, aki úgy próbálta elváltoztatni a hangját, hogy suttogva beszélt. Ám ennek ellenére szinte biztosra vették, a lány egyik ismerőse, Cs. József volt a vonal másik végén. A férfi neve már akkor felmerült, amikor javában zajlottak a tárgyalások. Vele együtt egy másik fiatalemberre, J. Benedekre is felfigyelt a hatóság, ő néhány évvel később öt golyóval a fejében végezte egy csatornában, azután, hogy a sajtóban megjelent, vádalkut készül kötni. Cs. Józsefet 2000 decemberében a Legfelsőbb Bíróság elítélte, tíz évet kapott a zsarolásért, személyi szabadság megsértésért, és egyéb bűncselekményekért, ám társa megölését nem tudták rábizonyítani, Farkas Helga meggyilkolásával pedig meg sem vádolták. A férfi azóta szabad ember, úgy tudni, jelenleg külföldön él.

Más nem fordult meg a vádlottak padján, pedig Palatinus biztos benne, több szereplője van az ügynek, ám ők máig szabadlábon vannak, reméli, már nem sokáig.

A Btk. nem ismerte az emberrablást

Amikor a bűncselekményt elkövették, a hazai Büntető törvénykönyv még nem ismerte az emberrablás tényállását, csak a személyi szabadság megsértését. Végül 1993-ban került be a kódexbe.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik