Közélet

Megtalálhatták Farkas Helga holttestét 23 év után

Megoldódhat a rendszerváltás első emberrablása. A lány 16 évesen tűnt el 1991-ben.

Egy munkagép egy csontvázat fordított ki szerda délelőtt Jászberény határában. Ez az a környék, ahol annak idején a parafenomén Uri Geller megérzése alapján keresték már Farkas Helgát  – számolt be az RTL Fókusz című műsora szerdán. A csontvázról még nem tudják, hogy férfié vagy nőé volt. A rendőrség közigazgatási eljárás keretében vizsgálja az eset körülményeit.

A gazdag vállalkozó, Farkas Imre lányát 1991. június 27-én rabolták el. Orosházáról indult Szeged felé, de sohasem ért haza. Még aznap éjszaka érkezett a zsarolóktól egy telefonhívás. Az elváltoztatott hangú túszejtő 500 ezer német márkát, akkori értéken 21 millió forintot követelt. A zsaroló telefonok 3 nap után elhallgattak. Farkas Helgáról pedig azóta nem lehet tudni, hogy hol van, és él-e még egyáltalán. Édesapja mindent elkövetett, hogy megtalálja, 8 millió forintért még Uri Gellert is felfogadta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik