Bűnösnek találta a Hajdúböszörményi Járásbíróság szemérem elleni erőszak bűntettében azt az 54 éves férfit, aki egy parkból csalt elegy 13 éves kislányt, majd szexuálisan molesztálta. Az elsőfokú bíróság négy év börtönnel sújtotta a vádlottat és öt évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától is, emellett kifizettetik vele a csaknem 300 ezer forintos bűnügyi költséget.
Az eset 2012 áprilisában történt Hajdúnánáson. A férfi egy parkban sétáltatta kutyáját, amikor találkozott a 13 éves lánnyal és annak két barátjával. A társaság felfigyelt az ebre, aranyosnak találták, ezért odamentek hozzá majd szóba elegyedtek a gazdájával. Egyikük nevében cigarettát kértek az ismeretlen alaktól, aki azt válaszolta, hogy a lakásában tud nekik adni. Így indult el a kislány és a vádlott a férfi otthonába, ahol “Pista bácsi” szexuális célozgatásokat tett. A gyerek visszautasította, és közölte, távozik.
Ugyanígy reagált arra is, amikor a férfi megfogta a mellét, majd erőszakkal az ágyra ültette, letolta a nadrágját és a kislány kezét a nemi szervéhez húzta. Áldozata ekkor ismét azt mondta, el szeretne menni. A férfi nem tartotta vissza, mi több, közölte, hogy igyekezzen, mert a felesége lassan hazaérhet a boltból
A kislány az eset után azonnal beszámolt barátainak a történtekről, másnap pedig édesapjával feljelentést tettek a rendőrségen.
A tanácsvezető bíró a védőbeszédre hivatkozva elmondta: a szexuális bűncselekmények jó része felderítetlen marad, az érintettek ugyanis szégyenérzetük miatt sokszor egy életen át titkolják a történteket, így nem csoda, hogy a kislány csak az eset másnapján számolt be a szüleinek. Az ilyen jellegű bűncselekmények másik jellegzetessége, hogy általában a vádlott tagadása és a sértett állítása áll egymással szemben, ezért a közvetett tanúk és a szakértők véleménye rendkívül fontos.
A hajdúnánási bűncselekmény tanúi elmesélték, hogy a kislány reszketve, feldúlt lelkiállapotban jött ki a vádlott házából és a szakértők is megerősítették, hogy a gyermeket komoly trauma érte, azóta is terápiára szorul. Így a vádlott tagadásával szemben egyértelműen a lány vallomását fogadta el a bíróság.
Rozsnyai Balázs bíró indoklásában kiemelte azt is, ha a bűncselekmény az új Btk. életbelépése után történik, a vádlott 5-10 évig terjedő szabadságvesztést kaphatott volna. Miután azonban a régi Btk. enyhébb szankciókat – 2-8 évig terjedő szabadságvesztést – tartalmaz, azt kellett alkalmazni.
Az ítélet nem jogerős, az ügyész három nap gondolkodási időt kért, a vádlott és védője elsősorban felmentésért, másodsorban enyhébb minősítés – zaklatás – megállapításáért, harmadsorban enyhítésért fellebbezett.