Közélet

Milliós kártérítést ítélt a bíróság a hírhedt tescós rablónak

A fegyveres támadó a mostoha körülmények miatt perelte be a Budapesti Fegyház és Börtönt. Állítja, több kínzást is elszenvedett ott.

A Fővárosi Törvényszék hétfőn első fokon úgy látta, hogy a tescós rablóként elhíresült férfi állításai helytállók, az előzetesben lévő támadónak hárommillió forintot ítéltek meg  – írja a Blikk. A lap úgy tudja, azért nyújtott be keresetet, mert kifogásolta, hogy több esetben nem volt meleg víz a börtönben, így kénytelen volt hideggel zuhanyozni. A sétákkal sem volt elégedett, hiszen a többiektől eltérően egy kisebb udvaron kellett fel-alá járkálnia. Emellett azt is nehezményezte, hogy állítása szerint jóval többször ellenőrizték őt a börtönőrök, mint társait, és említést tett az egészségügyi ellátás hiányosságairól is.

A férfi eredetileg ötmillió forintot kért volna, ám később úgy döntött, beéri hárommal is. És bár az elsőfokú bíróság szerint  a pénz jár neki, több állítását visszadobták, például, hogy fertőző betegekkel került volna egy cellába, illetve, hogy rossz gyógyszerekkel kezelték.

A Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága még nem kapta meg az ítélet írásos indokolását, de ettől függetlenül már most tudható, hogy fellebbeznek az ítélet ellen.

Mint ismert, a férfi és társai – egyebek mellett – 2005 májusában kiraboltak egy pénzszállító autót a budaörsi Tesco áruháznál, többször rálőttek a kiérkező rendőrökre, és menekülés közben kézigránátot dobtak rájuk. A férfi – az ároktői banda tagjaihoz hasonlóan – azért volt házi őrizetben, mert lejárt az előzetes letartóztatás határideje.

A rabló tavaly novemberben került ismét a figyelem középpontjába, miután az egyik tárgyalási nap után azt mondta,  fogorvoshoz szeretne menni, mielőtt visszatér lakásába. A bíró megadta az engedélyt, a vádlott azonban nem hazafelé vette az irányt. A Kossuth Rádió akkor úgy értesült, több fegyvert – köztük sorozatlövőt – akart szerezni, illetve nagy mennyiségű lőszert.

Az ügyészség később arról tájékoztatott, hogy a tettes egy ismerősét bízta meg, hogy szerezze be a vágyott holmikat: egy fegyvert, robbanóanyagot, lőszereket, de még azelőtt elkapták, hogy át tudta volna venni a „megrendelt árut”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik