Közélet

Hat évet kapott Martfű volt jegyzője

borton(960x640)(5).jpg (börtön)
borton(960x640)(5).jpg (börtön)

A vádlottat több rendbeli hivatali befolyással üzérkedés és hivatali vesztegetés elkövetőjeként marasztalta el a bírói tanács.

B. Edithet hat évre a közügyek gyakorlásától is eltiltották, illetve 1 millió 250 ezer forint megfizetésére kötelezték – mondta el a napokban született ítéletről Sándor Géza, a Szolnoki Törvényszék szóvivője.

A vádlott fellebbezett, így a per a Szegedi Ítélőtáblán folytatódik. A pernek további három vádlottja van, közülük ketten börtönbüntetést kaptak, a harmadikat felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték.

Kétmillliót adtak át neki

B. Edith ellen 2011 januárjában a Szolnoki Nyomozó Ügyészségen indult eljárás, majd a hatásköri szabályok változása miatt az ügy 2011 júniusában átkerült a Központi Nyomozó Főügyészségre. A vádirat szerint 2011 januárjában Martfű önkormányzata pályázati felhívást tett közzé a Szolnok-Martfű kerékpárút Rákóczifalva-Martfű közötti szakaszának megvalósítására. A pályázat kiírása előtt – 2010 decemberében – a város jegyzője egy ismerősén keresztül megkeresett egy vállalkozót azért, hogy ajánljon egy olyan kivitelezőt, aki olyan feltétellel is vállalná a munkák elvégzését, hogy – a pályázat pozitív elbírálásához nyújtott támogatásáért cserébe – a munkadíj egy részét visszajuttatná neki.

A felkért vállalkozó meg is találta a “feladatra alkalmas” kft.-t és annak vezetőjét, aki megegyezett a jegyzővel, hogy ha a cég nyeri meg a pályázatot, akkor a cégvezető a munkadíjból öt százalékot visszajuttat a jegyzőnek. A jegyző a pénzzel kapcsolatban azt állította, abból neki semmi sem jutna, ugyanis azt a bizottsági tagok – a három érintett település polgármestere – között kell szétosztania. A cégvezető kétmillió forintot adott át a jegyzőnek.

A jegyző 2011 januárjában ugyanezt a cégvezetőt – a kapcsolatán keresztül – azzal a lehetőséggel kereste meg, hogy Tomajmonostora önkormányzata pályázatot írt ki bel- és kültéri csapadékvíz-elvezető rendszer kiépítésére, és ezt a kft. szintén megpályázhatná. 2011. február végén – annak érdekében, hogy Tomajmonostorán – “rendben
menjenek a dolgok”, a jegyző az ismerősén keresztül 1,5 millió forintot kért és kapott a kft. cégvezetőjétől.

A 4-es számú főút Kisújszállást elkerülő szakaszának építését egy konzorcium végezte. Az elkerülő szakasz átadás-átvételi eljárása 2010 decemberében kezdődött. A 2011. február 8-ra tervezett műszaki átadás előtt néhány nappal a jegyző felhívta a konzorcium képviselőjét, és hárommillió forintot kért tőle azzal a megjegyzéssel, hogy “a nagy emberek szerint az üzembe helyezési eljárás során rendben lesz minden”, de “ennek ára van”. A főügyészség szerint ebben az ügyben nem állapítható meg, hogy a pénzátadás megtörtént volna, de az biztos, hogy a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. szakemberei nem vették át a főutat.

A Martfűn felmentett jegyzőt 2013 tavaszán – pályázat alapján – Rákócziújfalu jegyzőjévé nevezték ki. Papp János, a település független polgármestere az MTI-nek akkor úgy fogalmazott, a szakembert az eljárás lezárásáig megilleti az ártatlanság vélelme, és nagyon örül annak, hogy végre sikerült egy munkájához értő embert találniuk. A gyanúsítás okán személyes példáját hozta fel, mondván, polgármesterként őt is több dologgal megvádolták, és végül kiderült, nem követett el semmiféle törvénysértést.

Papp János kedden megerősítette: a jegyző munkájával maradéktalanul elégedett, és amíg az ügyében nem születik jogerős ítélet, foglalkoztatják B. Edithet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik