Közélet

Csaló járja végig a magyar szállodákat

szállodai-szoba (hotelszoba, )
szállodai-szoba (hotelszoba, )

Volt, ahol csaknem százezer forintos számlát hagyott maga után.

Csaló veri át sorozatban a magyar szállodákat. A módszer mindig ugyanaz, egy magát doktornak kiadó férfi hosszú távra foglal maga és lánya számára szobát, azt mindig előre jelzi, hogy az első éjszaka csak gyermeke megjelenésére kell számítani, de a számlát majd ő rendezi. A negyvenes nő meg is érkezik, fogyaszt – nem is keveset – majd másnap köddé válik, persze fizetés nélkül. A hotelek a Szallas.hu közreműködésével szervezkednek ellene.

Többen pórul jártak

A csaló legutóbb épp szerdán lendült akcióba. Úgy fest, az elmúlt időszakban egy IP címről, de eltérő e-mail címekkel és fiktív adatokkal több mint 22 foglalást indított – mondta a Szallas.hu marketingmenedzsere, aki hozzáfűzte, felvették a szállodákkal a kapcsolatot, és eddig már öt partnerük jelezte, hogy náluk sem fizették ki a számlát

Mészáros Judit beszélt arról is, hogy foglaláskor az esetek többségében nem kell előleget fizetni, és a szállásadók egy része jóhiszeműen a bejelentkezéskor sem kér kauciót. A szállodák csak akkor jöttek rá az átverésre, amikor az állítólagos szülő nem jelent meg.

Tetemes kár

Az eddig összegyűjtött adatok alapján jelentős mértékű a kár, volt olyan eset, ahol közel 100 000 forintos számla maradt kifizetetlen – mondta Mészáros Judit. A Szallas.hu képviselője hozzátette, hogy partnereiket már közvetlen csatornákon értesítették, hogy az ilyen típusú foglalásokat különös elővigyázattal kezeljék. Feljelentést egyelőre nem tettek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik