Közélet

Lépéselőnyben az ároktői rablógyilkosok

ároktői gyilkosok (ároktői gyilkosok)
ároktői gyilkosok (ároktői gyilkosok)

Legalább hat órájuk volt, ha kocsival mentek, két óra alatt elérhették az országhatárt.

Egy lépéssel a zsaruk előtt járnak a szökött ároktői bandatagok, akik szombat hajnalban léptek le a házi őrizetből. Rostás Elemér  és Rostás Henrik legalább hat óra előnyre tett szert, és ha kocsival menekültek, két óra alatt akár az országhatárt is átléphették. A szakember szerint azonban nincs kizárva, hogy másképp taktikáznak, és idehaza bujkálnak – írja a Blikk.

Bujkálni költséges

A bujkálás soha nem olcsó mulatság. Ha a két bandatag rokonoknál húzza meg magát, sokkal olcsóbban átvészelhetik a kritikus napokat, mintha külföldre menekültek volna. Ott ugyanis csak magukra számíthatnak – magyarázta Tarjányi Péter rendőrségi szakember.

Forrás: police.hu

A helyiek szerint a szökés borítékolható volt, hiszen a brutális bűnözőknek nem volt vesztenivalójuk. Novemberben ugyanis örökre a rácsok mögé kerülhettek volna.

Brutális támadások

Mint ismert, a két férfi azért került házi őrizetbe, mert letelt az előzetes letartóztatás törvényben megszabott felső határa. Három társukkal együtt brutális támadásokat hajtottak végre, idős emberekre rontottak rá saját otthonukban 2008 és 2009 között. Tippeket kaptak, hol élnek olyan 70-80 éves vagy még idősebb, feltehetően némi készpénzt vagy értékeket őrizhető emberek, akiket könnyen ki lehet rabolni. Főképp vidéken és Budapest peremkerületeiben csaptak le.

A helyszínt az esti, éjszakai órákban autóval közelítették meg, kibontották a kerítést, berúgták a bejárati ajtót, és az álmukból felriadó idős embereket rögtön ütlegelni kezdték bottal, ököllel, pofozták, rugdosták és fenyegették őket. Két áldozatuk nem élte túl a támadást és az ügyészség szerint további három embert akartak megölni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik