Alistair Evans, a Melbourne-i Monash Egyetem kutatójának vezetésével húsz biológus és paleontológus fosszílis leletek alapján vizsgálta, hogy miként növekedtek, vagy csökkentek az emlősök testméretei a dinoszauruszok kihalása óta eltelt 65 millió év során. Különböző kontinensekről és óceánokból származó emlősök 28 csoportjának fejlődését vizsgálták, beleértve az elefántokat, a főemlősöket és bálnákat. A testméret változását nem években, hanem nemzedékekben mérték, ami lehetővé tette, hogy különböző élettartamú fajokat hasonlítsanak össze.
Míg egy egér méretű emlősnek 24 millió nemzedék alatt sikerülhet elefánt méretűre nőnie, egy macska nagyságú szárazföldi állatnak ehhez csak tízmillió nemzedékre van szüksége. Meglepő módon az óceánokban sokkal gyorsabban (2-3 millió nemzedék alatt) meg lehet nőni. Ennek az az oka, hogy az óceánban egyszerűbb nagynak lenni, hiszen a vízben kevésbé érezni a testsúlyt.
Az is kiderült, hogy a testméret csökkenése sokkal gyorsabban zajlik, mint a növekedés. A kisebb testméret azt jelenti, hogy kevesebb táplálék szükséges, ráadásul gyorsul a reprodukció, ami előnyt jelent egy szigeten – a “miniatürizált” állatok közül sok szigeteken élt. Ezért is hívják ezt szigeti törpeségnek, ami mindössze százezer nemzedék alatt megy végbe.
