Poszt ITT
Moszkva, 2018. szeptember 18.
A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Vlagyimir Putyin orosz elnök (b) és Orbán Viktor miniszterelnök négyszemközti megbeszélése Moszkvában 2018. szeptember 18-án.
MTI Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda / Szecsődi Balázs

Karafiáth: Kérdik a piacon, tudom-e, hogy Putyin zsarolja OV-t

Karafiáth Orsolya
Karafiáth Orsolya

író, költő, publicista. 2018. 11. 13. 09:33

Ha szembejön a konteó, megáll a vita: rögtön intellektuálisan vállalhatatlan tartományba kerül az állítás.
Korábban a témában:

Egy kedves vidéki ismerősömnél üldögéltünk, azóta már nem tartjuk a kapcsolatot. A kedélyes kávézás után inni akartam a csapvízből. Nem javasolta. A házigazda azzal az ostoba „de hiszen mindannyian tudjuk” arckifejezéssel mondta el végül, amikor könyörögve kértem, adjon magyarázatot, hogy „azok” még most is mérgezik a vizeket, most épp a gyógyszerlobbival a hátuk mögött pakolják bele a sok hormont, hogy rákosak legyünk, ők meg ezen dagadtra keressék magukat.

Állok a piacon sorban, a mögöttem lévő úr megszólít, hogy kiokítson. Hogy tudom-e, Putyin zsarolja OV-t, ott vannak Moszkvában az akták.

Másik ismerősöm hozza a nagy hírt, hogy megvan a megfejtés, miért tarja a szeretett vezető X-et még mindig helyzetben: az eltitkolt gyermekét az neveli, így X támadhatatlan. Előtte meg évekig az az elmélet járta, hogy bizonyos színésznő a kedves úr szeretője volt, ezért a szerepek, stb, stb.

És ez csak három-négy eset, három különböző pártpreferenciájú embertől.

Megfigyeltem, a „balosok” hajlamosak azokat a konteókat elhinni, melyek a másik fél morális oldalát kezdik ki. Alighanem azért, mert a morál, mint kérdés, az erkölcsi felülállás érzete a legfontosabb kapaszkodóik egyike: vesztes pozícióban ez a mentsvár. Hogy mi legalább tisztesség és egyenesség dolgában előrébb vagyunk.

A vízmérgezősök – akik amúgy súlyos migránsozók is  egyben – a kormány nagy barátai. A piaci suttogóról csak feltételezéseim lehetnek.

Fokváros, 2018. január 19.
Forrásvízzel töltenek meg egy mûanyagkannát Fokvárosban 2018. január 19-én. A több éve tartó aszály és az éghajlatváltozás miatt súlyos vízhiánnyal küzdõ Fokvárosnak körülbelül három hónapra elegendõek a víztartalékai, ha nem sikerül széles körben rávenni a lakosságot a vízzel való takarékoskodásra, akkor április 22-én elzárják vízcsapokat, mivel nem marad víz a tározókban. Amennyiben ez megtörténik, Fokváros lesz a világon az elsõ nagyváros, ami kifogy az ivóvízbõl. (MTI/EPA/Nic Bothma)
Fotó: Nic Bothma/EPA/MTI

Egy irracionális világban kellenek biztos pontok – ahogy azt a hatalom is felismeri –, és innentől szabad az út a legnagyobb képtelenségek előtt is.

Ha szembejön a konteó, megáll a vita: rögtön intellektuálisan vállalhatatlan tartományba kerül az állítás. Mit lehet még mondani? Megállják a helyüket állítások, cáfolatok? Aligha, ám az összeesküvés-elmélet hívője készen áll a válaszaival, azok az elmélettel érkeztek, és mind-mind a sokszálú és ravasz elmélet igazát támasztják alá.

Vagy éppen ostoba és sematikus a konteó, de akkor meg pont a primitívsége ejti fogva a hívőjét, és mivel az ő rendszerébe ennyi és nem több fért, befészkelődött az agytekervényekbe, és végérvényesen, megingathatatlanul megült.

S innentől az irracionalitás és a logikával szembemenő „érvelés” a norma. (Ahogy esik a szint, úgy kellenek egyre egyszerűbb összeesküvés-elméletek. Hogy már tényleg a hülye is megértse. Nálunk már egy név is elég.)

Hogy a hívők miért fogadják el ezeket mégis önként és dalolva? Mert kiérlelt, alátámasztott, világos és épp belefér az elméjükbe. Szó sincs arról, hogy lépésről lépésre logikusan végigmennének az állításokon, és azok kiállják a próbát, hanem vattaként működnek: kibélelik a magyarázatok helyét, és mivel a barátok, a környezet is ezt és hasonlókat szajkózik, minek is néznék reálisan.

Marad a kérdés: miért veszélyes elengedni a logikus gondolkodást?

A hatalomnak éppen hogy jó a nem gondolkodó ember: mert kézivezérelhető az elemi félelmei és zsigeri érzései által.

A logikus gondolkodás alapja, hogy megértjük a fogalmakat, világosak (világossá válnak) számunkra az összefüggések, és felismerjük az azonosságokat és különbözőségeket. A logikus gondolkodás képessége fejleszthető, a figyelem, a megértés képessége alakítható – nemcsak gyerek-, hanem felnőttkorban is. Logikusan gondolkodni nem más, mint hogy meglévő képességeinkre, előtudásunkra támaszkodva (nem mindentudásra!) következtetéseket levonni.

A logikus gondolkodás közben a már meglévő, megszerzett tudásunk és az intuíciónk közel azonos szerepet kap, így jutunk el az új információig. Közben a folyamat objektív és mérhető marad, azaz az ok-okozati viszonyok világosan leírhatóak. Megtanulni tanulni, ez a kulcskompetenciák egyike. Amit elsősorban aktivitással lehet elérni, úgy, hogy a tanulókat a tanulási folyamat aktív részévé tesszük. Vagyis az ismeret átadása után van idő és energia az alkalmazásra, kipróbálásra, továbbgondolásra, összefüggésbe helyezésre, más szituációkra adaptálásra.

Ezért is veszélyes az oktatás sorvasztása, a tekintélyelvű nevelés, a frontális oktatás rendszere. Ahol nincs lehetőség a kipróbálásra, a vitatkozásra, a moderált ütközésre, hanem az az üzenet, hogy „ez azért van így, mert én ezt mondtam”, ott nagy eséllyel sérül a fejlődés menete.

Miskolc, 2017. április 10.
Tanterem a miskolci Lévay József Református Gimnázium és Diákotthonban 2017. április 10-én. Az oktatási intézményben tartott sajtótájékoztatón bejelentették, hogy másfél milliárd forint támogatást ad a kormány az Új Széchenyi Terv keretében a Lévay József Református Gimnázium és Diákotthon és a Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium fejlesztésére. Ez az elmúlt húsz év legjelentõsebb iskolafejlesztései a megyeszékhelyen.
MTI Fotó: Vajda János
Fotó: Vajda János / MTI

És a következmények beláthatatlanok. Azaz dehogy, sőt, egyre inkább beláthatóak: az út vége a teljes elhülyülés, az irányíthatóság és a hiszékenység. Ahol aztán szükség van az erős kézre, a mindentudó vezetőre, a jó apára, mert az igazság nála található, még ha mi nem is értjük: „Kicsik vagytok, nem is kell értenetek a nagy ügyekhez, hagyatkozzatok rám.”

A szellemi restség ára persze a kiszolgáltatottság. Még ha ezzel az illető nincs is tisztában, hiszen a tudatát kibélelik az olyasmik, mint a könnyen lángra gyújtható gyűlölet. Nem könnyű demokráciában élni, nekünk nem is nagyon megy ez. A demokráciában alapvető helye van a logikus megközelítéseknek, az önálló gondolkodásnak és a másik gondolkodása tiszteletben tartásának.

Mindehhez elengedhetetlen az együttműködés. Csakhogy csapatban, csoportban jól létezni nem velünk született készség: ezt is meg kell tanulni, ezt is gyakorolni, fejleszteni kell. Ami nem vezényszavakkal, mások bebiflázott igazságával történik. Legalábbis működő demokráciákban. (Hogy illiberális körökben erről hogyan gondolkodnak, az az ő logikájukról árulkodik.)

Ahogy züllik az oktatás és ahogy sötétül a média, úgy süllyedünk egyre mélyebbre. És úgy lesznek egyre egyszerűbbek a magyarázatok. Mindannyian érteni szeretnénk a világot, érteni, mi, miért történik. Ez egyfelől persze lehetetlen. Ám a társadalmi folyamatok egy része igenis áttekinthető, bizonyos részfázisok világosak lehetnek.

A hatalom is tudja: egyszerűbben manipulálható az az ember, akit a félelmei sakkban tartanak. Minél több a konteó, minél inkább teret nyer a hülyeség, annál jobb a hatalomnak, annál inkább apellálhat a félelemre.

És még mindig van lejjebb. Abban, hogy minden negyedik fideszes elhiszi, hogy vezetőjét, sorsának urát Grazban kezelik súlyos idegbetegséggel, sokat megmutat arról, hol élünk.

Persze mit várunk azoktól, akiknek minimális állampolgári ismereteik sincsenek? Akiknek fogalmuk nincs róla, mi, mondjuk, a közpénz. Akik azt hajtogatják mind, mindegy, mennyit lopnak, csak védjenek meg. És ugyanezek eltorzult arccal követelik, hogy aki lop, teszem azt, egy csokit a sarki boltból, örökre rács mögé tegyék, mert a rend, az rend.

Kiemelt kép:  Szecsődi Balázs /Miniszterelnöki Sajtóiroda /MTI

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Fotó: Bielik István / 24.hu
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.