Filléres keleti testek – nyugaton. Ma már evidencia. Prostitúció vagy szexmunka? Vihar dúl a kérdés körül, egymásnak feszülnek érvek és ellenérvek, szervezetek és magánszemélyek. Most több elég erős indok is van előhozni a témát.
Az első talán sokakat megbotránkoztat, de szilárd tény: Míg kifelé megy a szemforgató vetítés, addig a háttérben „apu” szalad és elintézi az ügyet. Vagy lakásokban, vagy az utcán; lángolnak a hordók a kültelkeken, mellettük a mínuszokban is melltartós „lányok”, a szolgáltatók.
A másik indok pedig VV Fanni felforgató esete. Megmutatkozik benne az egész problémarendszer.
Aztán, mikor kiderült, mi a valódi helyzet – a dolgok jelenlegi állása szerint Fannit a volt barátja ölte meg –, jöttek a még cifrább reakciók. A hamis együttérzés tirádáitól az áldozathibáztatás szokásos szólamain át a valódi megrendülésig. De engem az ütött meg leginkább, hogy a közvélemény (közindulat, közhergelés) milyen könnyen ítélkezik. És milyen kevéssé megtámasztottak az érvek és az ellenérvek. Már ha érvekről beszélhetünk vagdalkozás, zsigeri odacsapások és habzó szájjal való üvöltözés esetén.
Sóhajtozhatunk, persze, hogy hát igen, ebben az elbulvárosodott világban ennyi egy ember, azon belül is egy nő élete. A semminél is kevesebb, konc, amit lehet tépni és cibálni. De nem csupán ez a (szintén szemforgató) kérdés vetődik fel. Hanem az is, hogy milyen magától értetődő természetességgel beszélünk már arról, mennyire nem üti meg az ingerküszöbünket, ha felmerül, hogy egy lány, egy magyar nő szexet árul külföldön. A varázslatos Nyugaton. nekünk ez van, ezzel tudunk kereskedni, hagyjuk, hogy ezt nyomorítsák, ezt használják ki. Mennek is a lányok a leszakadó régiókból, a fűtetlen viskókból, a nyomorból. Viszik a már amúgy is megnyomorított életüket, hogy még tovább süllyedjenek. És mindezt legálisan és a jogvédő szervetek jóváhagyásával. Hol van a szabadságuk?!
Két igazán fontos írás jelent meg a témában az elmúlt időszakban. Az egyik Előd Fruzsina cikke a német liberalizált szexpiac válságáról, a másik a béranyabusinessről. A két anyag közös nevezője a tétel, miszerint a gazdag nyugat vígan kihasználja a szegényebb régiókból jövő nőket. Az induló országok tapsától kísérve.
Nézzük meg a német következményeket – ami azért a hazai viszonyokra is jellemző, abból az aspektusból, hogy nálunk is okés, elfogadott dolog lett a „kurvázás”. Mivel attól hangos minden, hogy ez ugyanolyan munka, mint a többi, felpörgött a kereslet. Hiszen, ha a szolgáltatás ugyanolyan, mint, mondjuk, egy gyorsbüfében inni egy papírpoharas kávét, akkor az igénybevétellel sincs semmi gond. A hangos helyeslés elnémítja a szégyent és lecsavarja az erkölcsöket, elveszi az élt a kérdésből.
megy mindenki, nyíltan, büszkén. Már nincs szégyen, hiszen tök normális ez. Az asszonyka otthon nem tudja meg, persze, kacsintanak a haverokra, akik visszakacsintanak, hiszen ugyanúgy mennek vonaglani az olcsó kelet-európai test fölé-alá, vagy ki mire fizet be. Hozzánk jönnek a még rosszabb helyzetben lévő országokból a lányok, a mieink mennek németbe meg Svájcba. Olcsóért.
És a szervezetek nyugtatnak, és hangsúlyozzák: rendben van ez így. Hiszen ez egy választható munka, te választottad, a tiéd, szabad akaratból bólintottál rá. Vegyük már észre, honnan beszélünk, ne vakítson el minket a saját liberalizmusunk, amikor a szépen berendezett, púderes életünk mélyéről azt mondjuk: ez a választásuk!
A legtöbb esetben nem szabad választásról és szabad akaratról beszélünk. És gyakran nem kiszűrhető, ki hazudik és ki nem. VV Fanni esetében is simán benyelte mindenki, hogy elrabolták, kényszerítették. Mert szokott így lenni.
„Attól, hogy a testemet árulom, nem a lelkemet adom oda” – mondja a SZEXE és TASZ filmjében a lányok egyike.
„A perifériára sorolnak minket, és azt hiszik, a kliensek is innen kerülnek ki” – mondja a másik, holott (A felsőbb réteg nyilván magasabbról csipeget, például, ugye, a már általam is kárhoztatott sugar daddy oldalról, ugyebár, ami persze hivatalosan dehogy kerít, hová gondolunk.)
És jön a szép körítés. Hogy miben segít például a SZEXE (Szexmunkások Érdekvédelmi Szervezete)?
Albérletkeresésben, önéletrajzírásban, gyermekelhelyezésben. Abban, hogy figyelmeztetnek, hogyan kerülhetőek el a szabálysértési eljárások. És, igen, cinikus videót forgatnak egy láthatóan (legalábbis feltételezhetően) nem szexmunkás hölggyel Elmondják, hol a legolcsóbb és legjobb a háromhavi kötelező szűrés, gyorsan hozzátéve, hogy ez azért nem életbiztosítás, hiszen csak öt betegségre szűr, és ha nem használ óvszert a kedves kliens, akkor a vizsgálat után rögtön befigyelhet egy jó kis betegség, melynek szövődményei a nő egész életére kihathatnak.
Az utcán borzalmas – vallanak a nők. A kiszolgáltatottak. És nem csak a mínusz fokoknak. Égnek a hordókban a tüzek. Veszélyben vannak. Az egyik nő magabiztosan mondja (miután vált a kép és hang arról, akiről süt a rettegés) hogy ő látja, ki gázos. Igen, látja – egy ideig. Mondja, ha megússza élve. Te akartad, tessék. Itt a béred: megalázás, kihasználás, semmibe vevés, páriává válás, kék-zöld foltok, a kiütött fogad. Kiss Noémi 2014-es riportja a VS.hu oldalon, az Anya Zürichben dolgozik annak idején adott egy gyomrost. Holott a svájci munkáról úgy beszélnek, mint a pálya csúcsa.
És miért hinnénk, hogy a helyzet változott? A csodás nyugaton hatalmas az igény a prostitúcióra, „Ha tudnák a kantonokban, hogy milyen anyának vagy csak simán nőnek és embernek lenni Magyarországon, leesne az órájuk. Zürich évek óta tele magyar lányokkal, akik az utcán dolgoznak, többségük anya vagy épp terhes. És akik gyerekeik nélkül töltenek el először csak pár napot, majd heteket, hónapokat, vagy éveket, akár egy egész életet Nyugat-Európában. Jelenlétük, testük látványos, mindenki tud róluk, hangos tőlük az utca. Elég rámenősek. A Langstrasse környékén leállnak, szemeznek, árulják összeszorított combjukat. Évek óta tudósítanak a kelet-európai roma szexmunkásdömpingről és „veszélyről” az itteni lapok, állandó téma. (…) A Zürichben dolgozó utcalányok egyáltalán nem beszélik az ország nyelvét, többségük nyomorból jön, gyakran embercsempészet áldozata, és traumatizált egyéni történettel érkezik. Ezek az élettörténetek is ezerfélék lehetnek, mégis egytől egyig a pénztelenségről szólnak. Hetente több száz nő dolgozik az utcán és az új szexboxokban Altstettenben. Zürich város 220 bordélyházában, 2012-es rendőrségi adat, pedig hozzávetőleg ezer lány: a svájci férfiak viszont láthatóan nagyon „szeretik őket”. Fogalmuk sincs, hogy a mélyszegénységből érkező szexmunkások majd kétharmada családanya.”
Ezek az úgynevezett szabad nők a legszegényebb régiókból érkeznek, uzsoratartozással, otthon hagyott (zsarolási alap!) kisgyerekekkel. Gyakran bántalmazó kapcsolatból és már kisgyermekkortól abuzálva.
Az esetek igen nagy részében nem! Dönt helyettük a szegénység, a beszűkültség. Csak pénzkeresetnek beállítani mindezt, cinizmus. Bebizonyosodott, hogy a liberalizálás útja kudarc. Elég abból, hogy a tények ellenére a kórus ugyanazt zengi, és szép szavaik mentén még több nő válik kiszolgáltatottá. Első lépésként legalább ennyit be kellene látni. És ha ez lenne az alap, innen kellene továbblépni.
