Ez pedig egy karitatív társaság, járunk a rendezvényeire mi is. Lassan bevésődnek a nevek, Ernő, Hajni, Andrea, Orsolya, Mária, János, Gergő, stb. Olyan szerveződés, ami segít, és nemcsak azokon, akiket szeret, akik rájuk szavaznak, őket éltetik, tartják a szép, lassan megrohasztó magyar napfényen, akik az ők egyre terebélyesedő, bonyolódó hatalmi relációjukat éltetik a dolgos, kérges kezükkel, hanem mindenki olyannak nyújtanak, aki rászorul. Szín, bőr, sors, bűnhődés, amit akarunk. Itt kifújtuk a dühtől mérgezett levegőt, relaxáltunk kicsit, mert arra jutottunk, éljen a szerelem. Illetve annak megkoronázása. Konduljanak a harangok, konfetti. De például az egyik kereskedelmi csatorna sztárja, a Vivi, olyan esküvői ruhát hajlandó fölvenni, amin gyémántszem is piccsog.
Eszközöltettek továbbá csereruhák a pazar tortúrára, négy db., lehet váltogatni. Édesem. Dehogy akarunk az élc mérgezett nyilával lődözni az efféle emberi megnyilvánulásra, kinek, mi adatik, ha gyémánt a probléma, akkor az. Hanem hogy a szervezet, aminek baráti peremvidékén magunk is tesszük a dolgunkat, szeletelt kenyéradással például, magos és barna, meg zsömle és kifli, szóval ez a szervezet nemcsak enni ad, hanem meleget, ruhákat is oszt alkalomadtán, nem csak kiskedden. Az ember tudja ezt, mint a lyukas fogát. Fölmérte már, kitalálta, segít a tapasztalat, a sétabottal grasszáló rutin, hogy miből támad ilyenkor, télidő idején, szükség. Sapka, kesztyű, sál. Molinó, jéger, bélelt bugyogó. Vattakabát. Pléd, takaró. Minden jó, ami véd a világ folyamatos zordsága ellen, ami önhibából is lett a juss, mert nemcsak a társ, a barátok, a rokonok, a szomszéd, a miniszterelnök, a fantasztikus ellenzék a bűnös a sors ilyetén alakulásában, hogy idejutottak, hová, hanem maga-maguk is. De ez most nem lényeg. Mindig elámulunk az emberi természet bonyolultságán és szépségén. Hogy bejön a valóság a boltba, az az úgynevezett, és átnyújtja a műalkotást, a tökéletest. Föl lett mérve tehát, mire lenne szükség. Csináltak azért kis közvéleménykutatást, mintha nem tudnák. De hát tudják. És akkor mégis érkezett az a váratlan elem, és igazán, mintha az égből hullt volna alá, pedig dehogy, hiszen lentről jött, a hideg, fagyott, lehugyozott, összecsinált földről, onnan, ahol a kába mámor hever. Éljen a szerelem. Mire lenne szüksége, kérdezték. Hát, momentán, kedveském, de meg ne haragudjon, egy menyasszonyi ruhára. És persze, lehet használt is.
Kiemelt kép: Edvard Munch : Vampire
