Poszt ITT

Nagy Bandó: Nem Bienerthet, hanem Orbánt alázták meg

Elég volt a gátlástalanságból. Elég volt az orbánizmusból. Vélemény.

Hogy mi miatt tették lapátra Bienerthet, kívülről nem tudható, hogy rászolgált-e erre, honnan tudhatnám,

de amit láttam, fölemelő volt.

Bennem még él az emlék, amikor a kézilabda-szövetség élére Kocsis Máté személyében beejtőernyőztek egy jó elvtársat, annak ellenére, hogy kézilabdás aspiráns is volt, jelesül a 206-szoros válogatott Farkas Ágnes. Sőt a tervezett új elnökségi tagok között más jó elvtársak is akadtak, például Tállai András, valamint Szabó László Zsolt, az MTVA vezérigazgatója, jolly joker. A tiszteletbeli elnök természetesen csakis egy díszdoktor lehetett: Mocsai Lajos, a Testnevelési Egyetem rektora.

Egy másik emlék is élénken él bennem, amikor a 100. olimpiai aranyérmünk szerzőjét, a birkózó Hegedűs Csabát, törvényesnek titulált szavazással menesztették, hogy egy

jó elvtárs üljön a helyére, nem más, mint a menthetetlen rezsibiztos, Németh Szilárd.

Csabát életében nem dobták el úgy, hogy magasan repüljön a szőnyeg fölött, ezek, Némethtel az élen megtették, a tetejébe pedig, ha ők dönthettek volna róla, már a szavazás előtt kiüríttetik vele a birkózószövetségben az irodáját. Talán meg is teszik, mert Csaba úriemberként viselkedve nyilván nem áll ellen, de hát egy fotelben

mellette ült Növényi Norbert, akivel szemben még Németh sem merne erőszakot alkalmazni.

Orbán embereinek már akkor megvolt a jogosítványuk minden gonosztettre.

Németh is Orbán-tanítvány, tagja a családnak, nem kevésbé „g” ő, mint a keresztapja, Orbán.

Birkóztam régen, tudom, Hegedűs Csaba valóban király volt, egy egész nemzetnek szerzett örömöt. Értelmes, kedves, a birkózásért élő-haló sportvezető; belőle soha nem lesz rezsibiztos, ez biztos. Németh Szilárdnak viszont annyi a köze a birkózáshoz, mint Etelnek az ő közéhez.

Bienerth éppúgy Orbán „gyereke”, mint Kocsis Máté és Németh Szilárd: Orbán találmánya és lakája. Így aztán a Magyar Úszó Szövetség közgyűlésén nem Bienerth égett, hanem maga Orbán, aki őt „kitalálta”.

(Hogy teljes legyen a kép, érdemes félmondattal megemlíteni Darnyi Tamást, aki szószólója volt Bienerth fölállításának, és elszenvedője annak, hogy Hosszú Katinka úszóiskolája kiemelten támogatott intézményként vált a Darnyi iskola legerősebb konkurenciájává. És amellett se menjünk el szó nélkül, hogy hol kötötték Bienerth talpára az útilaput, hol és ki emelte a hátára az ejtőernyőt; úszókörökben azt rebesgetik, Orbán Ráhelt kéne megkérdezni.)

Summaként: elég volt belőlük. Elég volt a gátlástalanságból. Elég volt az orbánizmusból.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik