Darvasi: A nő reménye

Rendezvényre készülődtünk. Késésben voltunk? Igen. Át kellett cserélni az ingünket? Igen. Ránk telefonáltak már, hol vagyunk? Igen. Hanem akkor a másik azt lehelte, nem találja. Mit is? Megérkezett közben az ősz, a belvárosi ünnepség fölött szürke esőfelhők gomolyogtak, és akkor bizony, ebben a hirtelen jött, bár kétségtelenül előre jelzett őszben, értelmet kapott a nő reménye. Ami olyan, szerintünk, akár egy rendes, tisztességes műalkotás. Van ideje, tétje, hatása, tud a szív, a lélek nyelvén, és akkor sem adja föl, ha nem értik. Vagy ha nem értékelik.

Azt kérdeztük tehát, mit nem talál, mert akkor már igencsak kétségbeesetten pakolgatott a szekrényében,

remegő, szép kis kezek, legörbülő száj, a frissen mosott haj illata.

Mit nem talál? Hát a kedvenc pulóverét, szólt, azt kellene ebben az alapos késésben most föllelni. Fekete. És pamut. Selymes tapintású. Nem olyan kopott, mint ez, mutatott egy másikra. S akkor mi is keresgélni kezdtünk, néztük nála, az ő oldalán, néztük a saját birtokunkon, mert miért ne fordulhatna elő, hogy hozzánk kerül a kedvenc pulóver, ami most milyen jól mutatna a belvárosi piknik forgatagában, az őszben, az ősz első kiállításában, de viszont nem leltük nálunk sem.

Néztük a vállfás szekrényben, a kabátok és felöltők között, a késést tetézve, ott sem akadtunk a nyomára. Néztük a szekrény aljában. Néztük a legfelső polcon, hol az elfekvő, halálra ítélet, de még ki nem dobott ruhadarabok időznek, néztük a mindenes komódban, néztük a cipők territóriumában, odahullt talán, néztük a képzeletben, a valóságot már mondtuk, ja, igen, a misztika derengésében is megnéztük.

Ezt mind másfél perc alatt. Nem, sehol sem találtuk. Mint szóltunk róla, késében voltunk,

így kezdtük a kutatást, ahogy a csendőrség keresi az eltűnt gyereklányt, olyan aggodalommal.

S amikor itt tartottunk, valami csendült. Pici harangszó, nagy felismerés. Komoly gyanú. Óriási. Orbitális, és fenomenális, ami a nő reményét, örök optimizmusának lényegét foglalta össze. Azt kérdeztük tehát ekkor:

És mióta nem találod a kedvenc és fekete és selymes tapintású, kényelmes viselésű, máskülönben pamut pulóveredet?

Kis csönd, gondolkodás, számolás néma szájjal, majd egyenként nyílnak föl ökléből az ujjak. S mintha az égből mondta volna, és éppen minekünk az angyal, jött a válasz. Pontosan hét hónapja és egy hete. Gondoltam, hátha most meglesz.

A szerző az Élet és Irodalom munkatársa