Ezen írásom honoráriumát nem fogom leszámlázni. Ezzel akarom jelezni, hogy amit ír az ember, nem a majdan kapott pénzért írja, és hogy amikor ír, azt késztetésből teszi: amit gondol, akkor is meg kell írnia, ha egy vasat sem kap rá, és akkor is, ha fiókban marad. Ötvenhat után több író dolgozott így, írásaikat nem közölték, tilos volt lehozni, de ők csak körmöltek, rendületlenül, mert volt véleményük a világról, és a velük egy levegőt szívó pártfőnökökről.
Ugye nem kell mondanom: Géza tetűként viselkedik, úgy is kommentel. Olyasmivel szórakozik, amivel értelmes ember sosem: azt „rója föl” nekem, hogy a kenyérért hajtok, azaz: mekkora szemét vagyok én, aki elvégzi a munkáját, és a tetejébe még pénzt is kap érte, amiből, és ez maga a borzadály, ennivalót vesz a családjának, természetesen a hétéves kislányának is. Gondolom, Nagyékhoz szénásszekér hordja a pénzt, és a kocsis vasvillával hajigálja be a házuk ablakán, mozdulnia sem kell, a pénz szépen eligazodik a padlón, aztán a bankók egyenként röpülnek be a kredenc fiókjaiba, ő pedig, a semmittevésről híres Nagy Géza néhanapján kikap belőle egy-két ezrest, elugrik a boltba, és kenyeret vesz a rohadt mód éhező gyerekeinek.
Erre volt jó, erre is jó volt az összes gyűlölködésre hergelő óriásplakát, a tusványosi posványos beszédek fondorlatos fordulatai és agyament bejelentései. Így lett újra lovasnemzet a magyar, Viktor tolta, és ma is tolja a lovat azok alá, akikről pontosan tudja, hogy eszementek és alulképzettek, azaz csak egy szikra kell nekik, és ha kell, lángra lobbantják azt is, amit eláztatott a vihar.
Persze társai is vannak, például Kovács Pisti, aki „aszongya, hogy”: „Bezzeg, amikor dörgölőztél az mszmp-hez, azt már elfelejtetted.” Pisti nem tudja, mert törlésre állították az agyát, hogy 1981-82-ben lettem fődíjas a Rádió Humorfesztiválján, 1982-től egy évig szerepeltem a Mikroszkópon azzal a számommal, amit azóta is „Bástya csótány 77” címmel ismétel a szolgává lett, hatalomhoz dörgölőző „köz”-tévé, és aztán jöttek sorban a sikerszámaim, ott van mind a Facebookon, minden kimondott szavamat vállalom, nincs miért szégyenkeznem, nagygéza, meg kovácspisti (és Orbán) családja is ezeken kacagott, és ez akkor is igaz, ha mára törölni akarják az emlékeikből.
1982-ben nem 1953 volt, ezt is tudnia kéne kovácspistinek. Még csak nem is 1960, amikor még kényszerűen idomultak a hozzám hasonló alkotók és előadók, csak azért, hogy legalább egy picit kimondhassanak abból, amit elvárt tőlük a kisemberek sokasága. Én mindig helyettük és értük beszéltem, a nagygézák és kovácspistik helyett, akiknek „kuss volt”, és bizony (bocs) „kussoltak” is, rendesen. 1982-ben olyan nagyon már MSZMP sem volt, amikor pedig 1986-ban agonizálni kezdtek, megírtam „A keresztapa végrendelete” című monológomat, lement a rádióban és a tévében is, vissza lehet keresni, mégpedig ezzel a zárómondattal (mely az egypárt központi bizottságára volt kihegyezve):
A magát John Smithnek nevező kommentelőnek is magyarázattal tartozom, ha már agyilag messze maradt az általam leírtaktól. Ő ezt írta: „Nem értem, magát épelméjűnek gondoló ember hogy szavazhatott a Fideszre kétszer is?!”
Kedves John, talán megérted, ha leírom. Azért, mert én nem vagyok egyik pártnak sem a fanatikusa. Polgár vagyok, aki kétszer is a polgári kormányra adtam az egyik voksot (konkrétan arra a jelöltre, aki éppen lakóhelyem, Orfű képviselője volt, illetve lett, a fideszes Nagy Csabára, a pártok közül pedig az LMP-t juttattam egy szavazathoz, mert bennük láttam reményt arra, hogy se ide, se oda nem fognak húzni, mondják a magukét (és az enyémet is), tehát ők testesítik meg legjobban, amit én magam is képviselek. Második alkalommal a szoci-szadesz duót büntettem, mert úgy láttam, túllopták magukat. Ma már látom, a Fidesz őket is képes volt fölülmúlni, ezért most, immár másodszorra, őket fogom „büntetni”, okkal, joggal.
Tudod, John, ha így, hozzám hasonlóan gondolkodnának a „zemberek” (is), és nem fanatikus hívőként voksolnának, hanem gondolkodó polgárként, előrébb jutnánk, illetve lennénk.
Azért van négyévente választás, hogy mérlegelhessünk, és azt követően dönthessünk. Ebben az is benne van, hogy ha a mai ellenzék, a szeletekre szabdalt szalámi képtelen lesz fölmutatni egy karizmatikus, minden ellenzéki párt számára elfogadható személyiséget, ismét Orbán fog győzni, úgy meg kiváltképp, hogy ennek érdekében mindent bevet, azt is, ami másoknak eszébe sem jut. Nem látom, ki az, aki legalább ennek a közelében jár, egyelőre csak azt érzékelem, hogy az, ami most van, tovább nem mehet. Hiszem, hogy erre maga Orbán is rájön, vagy már rá is jött, de élvezi, hogy tovább keménykedhet, egyelőre.
Még két baromi kedves embernek, Szilassy Gábornak és Kiss Károlynak a szavait idézem ide: „Öregségére a demencia győzött.”
Nos, itt jön elő ismét Esterházy bölcselete: „Bizonyos szint fölött az ember nem süllyed bizonyos szint alá.” Mert hát milyen ember az, aki egy böcsületesen és tisztességesen megírt publicisztika elolvasása után kvázi vén szarosnak gondol egy embert, az írás szerzőjét. És milyen ember az, aki élből lezsidóz egy katolikust, aki mellesleg a zsidó Jézus követőjének vallja magát. (Olvasásra ajánlom: András könyve I-II.) Vitray Tamást kell idéznem, akiről azt gondolták, hogy a magas IQ-ját igazoló Mensa HungaIQa oklevelét azért akasztotta ki a tévés irodájába, hogy büszkélkedjen vele. Aztán azoknak, akik egy-egy ügyben alábecsülték a képességeit, vagy éppen át akartak gázolni rajta, az oklevélre mutatott, és azt mondta:
Nos, miheztartás végett üzenem a nagygézáknak, a kovácspistiknek, a johnsmitheknek és a kiskárolyoknak: dolgozószobámban bekeretezve látható két oklevelem, egyiket harmincöt-negyven éve kaptam, a másikat a közelmúltban. Mindkettő tanúsítja, hogy 139-es IQ-val rendelkezem. Ez azt jelenti, hogy három-négy évtized múltán sem ér kevesebbet az agyam.
Ezért mondom, az oklevelekre mutatva: katolikus létemre zsidónak nézhetnek, annyi baj legyen, de semmiképp ne nézzenek hülyének.
