A Budapestről Szeged felé tartó InterCityre az indulás előtt húsz perccel szálltam fel a Nyugati pályaudvar 12-es vágányánál, de a 91-es ülés helyett, ahová a jegyem szólt, egy sorral hátrébb, a 86-os széken foglaltam helyet az ablak mellett, mert a 90-es ülésen egy fiatal egyetemista lány sajtburgert fogyasztott sült krumplival. Pár perccel azután, hogy elhelyezkedtem, felgyorsult az utasok áramlása, sorra érkeztek körém a kánikulai nyártól izzadó emberek, akik mind hoztak magukkal az útra valami finomságot, sajtos Mc’Royalt, Big Mac-et, sajtburgereket és sok-sok kiváló minőségű sült krumplit, Magyarország első számú vagy legkedveltebb – már nem emlékszem pontosan – sült krumpliját, amitől az ijesztő érzés, hogy a Szeged felé tartó InterCity helyett egy McDonald’sban ülök, egyre jobban feszélyezett. A kocsi gyorsan megtelt, az én páros székemen kívül egyedül a 91-es szék maradt szabad, sorsom tehát attól függött, érkezik-e valaki a 86-os és 87-es ülésekre, mert ha igen, akkor át kellett volna ülnöm a helyemre, oda, ahová a jegyem szólt, abba a négyüléses sarokba, ahol asztal is volt, és az asztal csak úgy roskadozott a finomabbnál finomabb falatoktól. Egy csinos fiatal lány, miközben jobb kezében a telefonja képernyőjét simogatta, a bal kezében egy Big Tastyt szorított, és amikor beleharapott, és a majonéz végigfolyt az ujjain, letette a telefont a sülkrumpli mellé, majd lenyalva róluk a majonézt, jóízűen megszopogatta izzadt ujjait, azokat az ujjakat, melyek segítségével pár perccel korábban felkapaszkodott a MÁV Start Zrt. Szeged felé tartó InterCity-járatára. Nem értettem, mitől ilyen optimisták ezek a hölgyek, nem értettem honnan ez a nagy bátorság, hogy az indulásig hátralévő 12 percet kibírják majd anélkül, hogy igénybe vennék a mellékhelyiséget. Köztudott, hogy a vasúton a mosdót tilos használni addig, amíg a szerelvény az állomáson tartózkodik, tehát legalább 12 percet kellett volna várniuk arra, hogy elmehessenek a vécére, ha a társaság tartja magát a menetrendhez, és akkor még nem beszéltünk a hirtelen torlódásról, mely a mosdó előtti folyosón abban az esetben keletkezhet, ha a vasúti szerelvényt McDonald’sként használja az utazóközönség. Tapasztalataim szerint a Big Tasty vagy bármely McDonald’s szendvics emésztési (illetve nem emésztési) ideje 1-1,5 perc, tehát egy 12 perces várakozás alatt akár ötször is befoshat az ember, pedig abból egy is elég, bár, bevallom, sosem próbáltam még ezeket a szendvicseket metrókocsi, mozgólépcső és vasúti szerelvény kapaszkodójáról összegyűjtött, majd az ujjamról lenyalt kórokozókkal.
Most, amikor összefoglalom az indulást megelőző tapasztalataimat, súlyosbító körülményként értékelem, hogy mindeközben odakint 39 fok volt árnyékban, továbbá, hogy ezek a hölgyek (egyetlen férfi sem volt ekkor még körülöttem) az étkezés színteréül egy emberekkel zsúfolásig megtelt vasúti szerelvényt választottak, ahol jobb helyeken, civilizált országokban a Big Tasty vagy bármely más McDonald’s termék fogyasztása nem pusztán akkor tilos szigorúan, ha a szerelvény az állomáson tartózkodik, hanem akkor is, ha nem. Ezeket a szendvicseket, ha már mindenképpen el szeretné fogyasztani valaki, azt kizárólag az arra kijelölt helyen, vagyis a Mcdonald’s-ban lenne szabad elfogyasztania, ezt is gondoltam. Hirtelen megdöbbentő erővel hatott rám a felismerés, hogy ezek az emberek törvényesen járnak el, amikor közterületen Big Tasty szendvicset fogyasztanak, senki sem dobálja meg őket tojással, senki sem keríti körül őket kordonokkal, senki sem alapít pártot az ellenük érzett társadalmi elégedetlenségre építkezve. Ott kellett ülnöm ebben a McDonald’s-ban és tűrnöm a sorozatos jogtiprásokat, miközben megérkezett a helyemre, mármint a saját helyére, a 86-os ülésre egy nő, akinek McDonald’s termékek helyett egy Stephen King-regény volt a kezében, és pár pillanattal később egy másik hölgy, akinek pedig – a telefonján kívül, természetesen – semmi sem volt a kezében, lebuktam, mondtam, és szedelőzködtem, hogy elfoglaljam a 91-es ülést, ahová a jegyem szólt. Úgy döntöttem, becsukom a szemem, hogy legalább ne lássam, ahogy esznek, és sikerült is elszunyókálnom kicsit, de – feltételezhetően az intenzív vegyszerszagtól – álmomban a MÁV Start Zrt. Szeged felé tartó járatának büfékocsijában jártam és dupla sajtburgert kértem, ubi nélkül. Amikor a kalauz megkocogtatta a vállamat és felébresztett, zavaromban csak annyit tudtam mondani neki, szia, Krisztián vagyok, miben segíthetek?
Kiemelt képünk illusztáció: MTI/Donka Ferenc
