Emmanuel Macron kormányában a nemek aránya éppen fele-fele, azaz a tizennyolc miniszterből kilenc férfi és kilenc nő. (Olaszországban tizenhétből heten nők.) Nálunk, mint tudjuk, nulla, azaz 0 a nők száma a kormányban. Kérdés persze, hogy miért jó, ha nők is vannak a kormányban?
Többek között azért, mert például sokszor képesek megfontoltabban dönteni, több oldalról megnézni a problémát. Hitelesebben tudnak a női testet érintő kérdésekben nyilatkozni. Gyakran érzékenyebbek. Az előítélek szerint viszont nem elég kemények (ellenpélda Margaret Thatcher, a Vaslady), illetve nem érettek a feladatra. Ezt hangsúlyozta például Kedves Vezetőnk is két éve, mikor megnyilatkozott a nemek arányáról, és elmondta, hogy szerinte ezt a műfajt nem a kisasszonyoknak találták ki. Csupán Czunyiné Bertalan Juditot nevezte meg mint lehetséges valakit, a magyar politikusok egyik legtehetségesebbikét, de hozzátette, hogy még őt is lebeszélné erről a pályáról. De hát tudjuk: ő és a nőügyek…
Nemek és a nevelés
Most még nem természetes, hogy a nemek egyenlő arányban képviseltetik magukat a politikában. De hát ne csodálkozzunk ezen: az élet egyéb területein – mínusz háztartás – is igencsak háttérbe vagyunk szorítva. Hagyományosan azt nevelik belénk: légy szerény, légy aranyos, légy alkalmazkodó, simulj. Ha ilyen vagy, akkor szeretünk, akkor elfogadunk, akkor megengedjük, hogy te is a csapatunk része legyél.
Persze, hiszen minden csapatba kell kiszolgáló személyzet is – ordít sokszor e mögött a hátsó gondolat. Hogy oké, beengedünk, de csak akkor, ha a mi játékszabályaink szerint játszol. A félrenevelés már pici gyerekkorban elkezdődik. És minden ember(palánta) elhiszi, amit mondanak neki, főleg ha kitartóan sulykolják belé. Ahogy a pozitív üzenetek (’szép vagy, aranyos vagy’, ’ne állj szóba idegenekkel’) ugyanúgy a romboló, hátráltató tartalmak is (’te kétbalkezes’, ’kislány ilyet nem csinál’, ’csak a buta fruskák sírnak, az erős, bátor fiúk nem’) belénk égnek.
És a bátor lány nem mer csapatkapitánynak jelentkezni, mert a tanár egyértelművé tette, hogy az fiúfeladat, és a fiú nem meri kimutatni érzéseit, inkább belevág egyet ököllel a falba (jó esetben), vagy szénné szívat egy gyengécske másikat, akiben hirtelen a saját tükörképét meglátja. Egyszerű pszichológiai képlet. Össztársadalmiag rossz mintákat kapunk, és ezeket némán követjük. Mert így kell. Mert nálunk ez a szokás. Mert ha másképp csináljuk, nem vagyunk nőiesek, nem vagyunk melegszívűek. A környezetünk alaposan megcincálja az önbizalmunkat, illetve leszűkíti a területeket, ahol egyáltalán érvénye lehet. (Külsőségek, konyha, gyereknevelés.) Így aztán nem csoda, hogy egy nő hiába ügyes, rátermett és való mondjuk egy pozícióra, akkor is inkább hátrébb lép. Vagy legalábbis nem domborítja ki túlzottan az erényeit.
Milyen egy női politikus?
Nőietlen! Rusnya! Karrierista! Egy szó, mint száz, súlyos sztereotípiák élnek az emberek fejében, ha női politikusokról van szó. Ráadásul az utóbbi években be kellett nyelni azt is, hogy éppen két nő (Theresa May és Angela Merkel) kezében van Európa sorsa. Megőrült a világ, hüledeztek a macsó kultúra letéteményesei. Sajnos még nem eléggé.
A kirívó példákba szeret belecsimpaszkodni a sajtó, és ezáltal is erodálni a politikusnőt mint jelenséget. Ciccolina persze egy teljesen egyedi valaki volt, az ő útján senki nem ment tovább, de érdekesnek találom, hogy sokaknak még mindig ő ugrik be elsőre a téma kapcsán. Emlékszünk még, ahogy szegény Drotár Adriennt is széttrollkodták? Bár ha egy férfi hord össze ennyi sületlenséget, talán annak is van híre, de semmiképp nem a méteres szempillák és a gigadekoltázs felemlegetése mellett. Apropó mellek: ne menjünk el Mihócza Szilvia esete mellett sem, aki sajnos segített erősíteni a női politikusokkal szemben táplált előítéleteket. A nő képes volt azt mondani, hogy nem öncélúan villog, hanem hogy fotós barátait segítse. És hátha ez által többen felfigyelnek pártjára, az MSZP-re. Nos, ez nem így működik. És rég baj van, ha valaki a domborulatok miatt fordul egy-egy politikai párt felé.
Most, 2017-ben mindössze tizenhét nő tölt be kormányfői posztot szerte a világban. A parlamenti képviselők száma viszont, ha lassan is, de növekszik, immár átlagban a 22,6-nál tartunk. Nálunk a tíz százalékos arányt sem érjük el. Holott egyre több felmérés bizonyítja, hogy nincs igazán hatékony demokrácia a nemek kiegyensúlyozottsága nélkül! Minden téren, a hatalmi pozíciókban is.
Mégis, miért az ellenállás?
Ez alapján a tradicionális női szerepet vivők melegszívűek és inkompetensek, míg a nem hagyományos szerepmodell szerint élők kompetensek, de hiányzik belőlük minden melegség. Ráakadtam egy súlyosan konzervatív írásra is, amelyben még Dúrónak meg tudtak bocsátani, hiszen lám, ő állandóan posztol a gyerekeiről, a családról, ellentétben a csúf, gyerektelen Merkellel. Tehát egy politikusnak, ha nő, akkor van egyáltalán létjogosultsága, ha közben van gyereke is. Ellenkező esetben mint nő és mint ember minimum hiteltelen. Egy pasitól ezt sosem várnák el. És amíg ez a közgondolkodás, addig igenis erőltetni kell, hogy a nők szerepet kapjanak.
Addig igenis szükség van a pozitív diszkriminációra. Köszönjük, Macron!
