Vasárnap délután van. Épp nincs semmi dolgom, ami elég ritkán fordul elő, mert ha van is ilyen, mindig találok valami tennivalót.
Szól a telefon, ismeretlen érdeklődő, hogy én, de aztán csakis én vagyok, aki ebben a témában tudja a tutit, és azt most rögtön mondjam is meg.
A telefonom él, soha sincs kikapcsolva. Tetszeleghetnék abban a szerepben, hogy azért, mert ilyen lelkiismeretes orvos vagyok – és persze ez is oka a dolognak –, de leginkább arról van szó, hogy ha már ilyen kütyüvilágot élünk, tényleg megtalálható legyek.
Ja és persze, mert fontos, hogy Anyu mindig megtalálhasson. Így alakult, hogy ma már én lettem a biztonság az életében.
Szóval él a vonal, és jönnek érdekes hívások. Mint ez a mai is. Nevezetesen hogy mikor kell úszni vinni a gyereket. Babaúszás, vagy féltés, és fog-e jobban úszni később, ha babaúszásra jártatok. Komoly kérdések ezek, bár nem igazán lényegesek.
Ha nem az életedért és levegőért küzdesz, rajtad múlik, szakítasz-e magadnak naponta egy órát vagy harminc percet, amikor jól érzed magad. Hogy meg kell-e tanulni mindenkinek úszni, szerintem nem kérdés, de hogy ennek mikor van itt az optimális ideje, nagy vita tárgya.
Életem első huszonkét évét versenyzéssel töltöttem, tehát elég fura, belátom, ha épp erről akarlak lebeszélni, és nem is teszem. Ami azonban zavaró számomra mostanában, ez a hihetetlen győzni vágyás az élet minden területén.
Nem azt mondom, hogy ne mutass utakat a gyereknek, sőt azt sem, hogy ne legyenek elvárásaid, de azt igenis mondom, hogy legyen mihez képest. Lehet, hogy muzikális vagy, szerettél volna zenét tanulni, de nem adatott meg, így álmaid netovábbja egy olyan gyerek, aki majd éli a te életedet, és valóra váltja titkos álmaidat. De olyan valakit kapsz a sorstól, aki botfülű. És megkeseríted mindkettőtök életét.
Figyeld a gyereket, mutass utakat, kínáld meg lehetőségekkel, és hagyd, hogy válasszon. Ám, ha döntött, ne engedd, hogy hamar feladja, mert az nem visz jó felé.
Van egy példaértékű történetem ezzel kapcsolatban is.
Tehetséges vízilabdás fiú néhány éve rendszeresen jár edzésre, de aznap nem állnak jól a csillagok, nincs kedve lemenni. Esik az eső is, hideg van, a nyitott medencében edzenek, és különben is.
Anya, ma nem megyek edzésre – informálja édesanyját, rögtön, amikor hazaér az iskolából.
Anyuka szerintem szuper módon reagál: Rendben van, kisfiam, de akkor soha többet ne is menjél.
Soha többet? De hiszen az uszodában nagyon jó, ott van az összes barátom is – gondolja a gyerek, és erőt vesz a lustaságán.
Néha annyiból áll az úgynevezett gyereknevelés, hogy jókor és jót szólsz, ami helyes úton tartja, vagy helyes útra tereli a gyereket. Olykor ennyi is elég. Nincs vita, győzködés és háború, te döntesz, ez a dolog üzenete, de nem ad hoc jelleggel. És ez a lényeg.
Az illető megnyer mindent később, amit csak lehet, olimpiai, világ- és Európa-bajnok lesz, egy sikersportág emblematikus alakja éveken át. Kósz Zoltánnak hívják. Minden tiszteletem az édesanyjáé.
