És akkor az első titkár elhatározta, hogy ezentúl a bodobácsok (verőköltő bodobács, suszterbogár, Boda Bácsi, Pyrrhocoris apterus) a fő ellenség. Vörösök, álarcot viselnek, sokan vannak, állandóan dugnak, így a két végükön összeragadva közlekednek, mintha egy lény lennének, pfúj, csípnek is. Ha nem, akkor is írjátok meg, gyerekek, hogy mérges a csípésük. És tényleg, a kormánysajtó ontani kezdte a vitriolos bodobács-ellenes cikkeket, minden volt emeszempé-titkár, kivénhedt vamzer és kriptonyilas újdondász által főszerkesztett kormánylap címlapján ugyanazzal a fotóval, és húsvét, a feltámadás és a szeretet emez ünnepén hatalmas tanulmány is megjelent a bodobácsokról SzörnyEllától, a kormány udvari történészétől, melyben a szépasszony kifejti, hogy ki kell állni a személyi szabadság és a nyitott társadalom, a demokrácia, a fékek és egyensúlyok, az emberi jogok, a szólásszabadság és a tanszabadság ellen, mert a rendes magyar ember akkor érzi jól magát, ha világosan megmondják neki odafent, mi a teendő, nem kell szorongania a felelősségtől és a választás kényszerétől, ha nyíltan szavazhat, nem gyáván elbújva a sunyi titkos választójog mögé, mint a bodobácsok.
