A buzikártya előrántása megint megtörtént, sorakozzunk fel, össznépi buzizás indul, egy-két-há, jaj, de felszabadító. Ha már elfogytak a szavak, ha már nem elég semmiféle tudatos manipuláció, ha azt látjuk, nem töri át semmi a butuskák ingerküszöbét, na akkor kell egy nagyot buzizni, mert azt még meghallják, az áthatol a rémületes alapzajon. Most még egy Terry Blacket sem kellett a kalapból elővarázsolni, nem kell fényképekkel trükközni (legalábbis ez ügyben nem, ellőtték a megtévesztésre alkalmas fotókat már a tömeg mértékének ügyében, illetve akkor, mikor azt akarták megmutatni, micsoda undor alakok vonulnak a libsi csürhével). Mindenki buzi, aki nem velük van, világos. Tanultak a Vona elleni menetből, ott is bevált a dolog. Soha nem hittem volna azelőtt, hogy bármikor is bármi ügyben Vona mellett kell majd szólnom, de akkor annyira megrémített a mocskos kormánypropaganda mocsári mélye, hogy nem hagyhattam szótlanul az ügyet. Nem gondoltam akkor, hogy van annál is lejjebb, de látjuk, napra nap akad valami. (És arra emlékszünk még, mennyire nagy volt a heteró kajabálás Kocsis Máté kapcsán, mikor is Ungár kicsit megugráltatta a főhomofóbot?! Hogy sírt akkor a lakájkórus…) Most pedig meg tudták szólítani nyájukat pusztán azzal, hogy mocskolták egy kicsit Gulyás Mártont. A 888.hu kurucinfót megszégyenítő kirohanásáról (előtte arcba ugrik az állítsátokmegbrüsszelt plakát, hogy tényleg a síkhülyének is világos legyen, ki finanszírozza a habzó szájú uszítást) nehéz eldönteni, esetleg nem paródia-e. Főleg azon a ponton, mikor a finom hangú, a tényeket a korrekt és elfogulatlan tájékoztatás céljából kibontani kész és óvatosan mérlegelő, a szavai korrektségére már-már pedáns módon vigyázó szerző eljut odáig, hogy Gulyás lábbal tiporja a jogállamot.
Sokszor és sokat szóltam már arról a leegyszerűsített, pusztán a zsigeri ösztönökre ható kommunikációról, amit kormányunk folytat. Sokszor és egyre kétségbeesetten próbálok rávilágítani arra, hogy erre a fajta beszédmódra meg kell tanulni válaszolni, különben csak magunkban motyogunk, egymást olvassuk és egymással vitatkozunk, és az érvek, a világos szavak belefulladnak a közönybe, csak arra lesznek alkalmasak, hogy kifordítsák őket. Vagy ugye arra, hogy ne is hallatszanak. Most, mikor gyakorlatilag le van tarolva az ellenzéki média, most, mikor dől a szemét a csak és kizárólag a párt igazságát (nem pontos a szó!) médiából, most, mikor gyakorlatilag faék egyszerűségű üzenetekkel pattogtatják a rettegni mindig kész tömegeket, nem elég a fanyalgás. De nem elegek az észérvek sem. Nem azonos síkon, nem azonos nyelven beszélünk. A kormányzati média belőtte magának a plebsznek tartott sötét masszát (övék a minősítés, így is szólnak hozzájuk), amelynek könnyű beetetni az összes hülyeséget, amelyik szivacsként issza be a szavaikat és képeiket. Nos, az ő népükhöz nem jut el teszem azt Tamás Gáspár Miklós minap publikált írása, az ő ingerküszöbüket nem üti át a humor sem, mert nem azonos dolgokon nevetünk. (A Kétfarkú tréfába csomagolt mondanivalóját is csupán zavaró szarságnak tartják, mi a vicces ebben, és hogy merészelnek röhögni, liberális szemét banda, röhögnek, mikor a kertben lapulnak a migránsok.) Számukra egy, az enyémhez hasonló írás is csak egy buzisimogató faszság, egy libsi agymenés, és még finom voltam. Fáj belátni, de az utóbbi években egyedül a Jobbik plakátjai voltak válaszok a párt üzeneteire.
