„Folyton laknátok, jóllaknátok,
takarodjatok el, ti átkok,
kik ellenségeink malmára
hajtjátok a nehézvizet.
Omolnak a szirtek, s ti szartok,
örökké csak élni akartok!
Hogy kik az ellenségeink?
Akik nem mi vagytok!
Ti mind!”
(Petri György: Andrzej és Wanda)
Aki aláír az olimpiai népszavazásért, az hazaárulást követ el – mondta Bencsik András az Echo tv Sajtóklub c műsorában.
Bátran, egyenesen. Nem félve a háttérhatalom külső és belső erőitől. Az olimpia ügye a nemzet ügye. Egészségügyről, meg oktatásról és hasonló húszadlagos földhözragadt dolgokról folyik a demagóg szövegelés, amikor itt sokkal nagyobb tét forog kockán: Magyarország hírneve.
Közpénzt emlegetnek a bomlasztók. De miből valósuljon meg a nemzeti dicsőség, ha nem a nemzet pénzéből? Soros nem fog minket támogatni. A nemzet ügyét a nemzetnek magának kell finanszíroznia. A sport nemzetünk művészete és tudománya, vagyis oktatás és egészségügy egyszerre.
Aki ezt nem érti, nem magyar.
Ezt a most éppen Momentum néven sunnyogó régi-új csoportosulást minden bizonnyal azok a városok pénzelik, akik szintén pályáznak az olimpiára, hogy Magyarország veszítsen és elhalásszák előlünk ezt a vissza nem térő lehetőséget.
Ha egy kicsit is megkapargatnánk ezeknek az SZDSZ-fiúknak és lányoknak a családfáját, a felmenőik között biztos találnánk olyan ükapát, aki vöröskatona volt 19-ben, valamelyik nagynéni férjének az unokatestvére pedig még ávós is lehetett. Ezek genetikusan hordozzák magukban a nemzetellenességet. Csak rá kell nézni a fő hangadóra, milyen szakálla van. Mindent elmond róla.
Ha végre eljutnánk az olyan erős nemzeti érzéssel bíró testvérnépeink szintjére, mint azeri vagy török rokonaink, a magyar hazafiak külön utasítás nélkül derítenék fel, kik is írják alá ezeket az íveket. Nehogy aztán meglógjanak a későbbi felelősségre vonás elől. (Én is aláírok, de csak azért, hogy mobiltelefonommal lefotózhassam az íveket, és az anyagot jelentésemmel azonnal továbbíthassam a pártközpontba.)
És ha valaki a nemzeti oldal kiemelkedő személyeit támadja, az bizony szintén a nemzetre támad.
Ezért saját magukat leplezik le azok az ellenzéki politikusok, akik azzal „érvelnek”, hogy az olimpia Mészáros Lőrincet és Tiborcz Istvánt fogja gyarapítani. Ugyanis ha az olimpia a Miniszterelnök Úr vejének vagy szomszédjának a vagyonát gyarapítja, akkor a nemzeti oldalt, vagyis a nemzetet, az országot gyarapítja! Ezt megakadályozni pedig hazaárulás, jobb, ha tudják.
A legnagyobb hazaárulás maga a többpártrendszer. Hiszen láthatjuk, hogy a pártok általi megosztottság a legfőbb akadálya a nemzeti egységnek, ami Magyarországot sikeressé, erőssé teheti.
A Jobbik elrettentő példája mutatja, hogy nem elég jobboldalinak lenni, fideszesnek is kell lenned. Teljesen mindegy, hogy templomba jársz, vagy utálod a feministákat, a szabadkőműveseket, az EU-t, Amerikát, az egész Nyugatot, sőt a demokráciát és a liberalizmust, ezek mind csak üres szólamok, ha közben a kormányt támadod, s ezáltal a nemzeti érdek ellen ténykedsz.
Azoktól megszoktuk. Azok a génjeikben hordozzák a hazaárulást. Egy jobboldali részéről azonban a Fidesz-KDNP, és ezáltal a nemzet betámadása duplán hazaárulás.
Talán valamikor a jövőben, amikor minden magyar a legnagyobb belső meggyőződéssel magáénak vallja a nemzeti kormány nézeteit és törekvéseit, nos, akkor talán lehet szó valamiféle ellenzékről. Olyan konstruktív ellenzékről, amely építő kritikáival szilárdítja tovább a nemzeti együttműködést, és segíti elő országunk jövőjének békés építését.
Most azonban harcban állunk, ezért aki nincs velünk, ellenünk van, vagyis a nemzet ellen, az ország ellen.
Mi csak a színtiszta igazságot mondjuk ki, akinek nem inge nem veszi magára. Akit ez zavar, értelemszerűen hazaáruló, mert csak az kiabál, akinek a háza ég.
A gyűlöletkeltők azzal mocskolják Bencsik Andrást, hogy az egykori Népszabadság pártélet rovatának főmunkatársa volt. Egyesek még azt is a szemére vetik, hogy a szovjet-magyar barátságot és az orosz nyelvtanulást propagálta. Pedig csak ugyanúgy harcolt a nyugati háttérhatalom ellen, ugyanúgy az orosz nép iránti elkötelezett barátság jellemezte, és ugyanúgy a liberális demokrácia elutasítását képviselte, mint most.
Ráadásul ott állt helyt, ahol a legnehezebb volt helyt állni: a frontvonalon, a sok kommunista között, a tűzvonalban.
A Kádár-kori Népszabadság elvileg az MSZMP lapja volt, valójában a bátraké, az igazi ellenállóké, a már akkor is oroszbarát nyugatellenes nemzeti erőké, szemben azzal a rendszerváltás utáni liberálbolsevik Népszabadsággal, amit most olyan sok hazaáruló sirat. Miközben Bencsik András a régi Népszabadság frontján harcolt, a magát „demokratikus ellenzéknek” nevező csoportosulás homályos eredetű nyugati támogatással szamizdatozott és bomlasztotta a magyar népi egységet. Háttérhatalmi támogatással figyeltették meg magukat a belső elhárítással és kísértették be magukat a rendőrségre, hogy aztán legyen mit elmesélni a belpesti kávéházakban haverjaiknak.
A Bencsik Andrást érő támadások valójában a Fidesz-KDNP elleni támadások, s mivel ő a kormánypárt, illetve a nemzeti oldal szellemiségének és gyakorlatának egyik legtisztább (ha nem a legtisztább) képviselője, akik őt támadják, természetesen hazaárulást követnek el. Jobb, ha ezt tudják.
