Sokan mondják – és ezzel én vitatkozni nem tudok, és nem is akarok -, hogy az a magyar, aki magyarul beszél. Egy forró januári délelőttön az isteni gondviselésnek hála a város piacának közelében találkoztunk egy kedves honfitársunkkal. Megszólított minket az utcán, azt mondta, hallotta, hogy magyarul beszélünk, majd egy kérdést tett fel, meglepő kérdést: magyarok vagytok? Magyarok voltunk, magyarul válaszoltunk: igen, magyarok vagyunk. A honfitárs bemutatkozott, Norbertnek hívták, mesélt izgalmas életéről, és meghívott minket a kocsmájába, ahol elmondása szerint hajnalig lehet csapatni, szóljunk, ha jövünk, jelezzük a személyzetnek, hogy spanok vagyunk, van free biliárd, free internet, megnézhetjük a videóit, amiket a szigeten készített, és ami a legfontosabb: grillcsizni is lehet. Nézd, te fenséges magyar ember, feleltem, kűlső kellemiddel benned a virtus mi nagy, angyal vagy te, Norbert, hidd el, földi angyal. Ha spanoddá fogadsz, itt megesküszöm néked, hogy mikor éjfélt üt az óra, összeütvén sarkantyúmat, megindulok feléd halálosan. Ne tétovázz hát, gyújts a grillcsi alá, keverj koktélt, hívd a dílert, szólj a spanoknak és kurváknak, s hozd a videjókat mindenféleképpen, mert máma ünnepelni fogunk.
