Szorgalmasan dolgozom a következő könyvemen, és mint ilyenkor mindig, megállok néha és kinézek a fejemből, hogy hol is tartok éppen. Vagyis vannak gondolataim könyvírás közben. Engedd meg, hogy most egy ilyet osszak meg veled, valamit, ami az előző könyv idején jutott eszembe.
Állok az asztalnál, és várok a soromra. Épp egy társaságban. Sorban állunk az ételért. Kedves arcú 40 és 50 közötti nő áll mögöttem.
Örülök, hogy látom, doktornő
– mondja mosolyogva.
Visszamosolygok, mert ez a fajta kedvesség mindig meghat. Akármi is álljon a háttérben – az, hogy ismert sportolóként vagy látott orvosi tanácsokat adni a televízióban – jólesik, ha megismernek.
Nem vagyok celeb, sosem voltam, remélem, már nem is leszek. Igaz, erre az én koromban már elég kevés az esély. Tudom, van olyan helyzet, amikor bizonyára azoknak, akik másképpen vannak összerakva, mint én zavaró lehet a rajongók viselkedése. Én a magam részéről azt tudom mondani, mindig azt éreztem, hogy megbecsülés és szeretet vesz körül.
Sose bántottak idegenek. Soha nem volt zavaró vagy tolakodó senki, szerencsére. Viszont sokszor megéltem, hogy boldoggá tesz, ha valaki azt mondja: sokat drukkoltam annak idején a doktor néninek. Vagy azt: amikor kicsi volt a lányom, néztem a műsorát, és sok jó tanácsot adott. Talán ettől is érzi az ember néha hasznosnak magát. Vagy legalábbis én így érzem. Hogy segíthettem vagy képes voltam örömet okozni a sportteljesítményemmel. Van, akit zavar az ismertség, én mindig nagyon élveztem, ha idegenek ismerősként szóltak hozzám.
Mindez úgy gondolom, nem jár valakinek, inkább ajándéka az életnek, ha jól csinálod a dolgodat a medencében, vagy úgy hozza az sors, hogy szakértő lehetsz a médiában. Nem gondolom, hogy sértő, ha valaki nem ismer meg. Egy vagyok a sok közül, akit valamiért a közönség szeretete ismertté tett.
Tehát állunk az asztalnál, és nem ritka dolog, beszélgetek egy idegennel.
Olvastam egy riportban, új könyvet készül írni, megkérdezhetem, ez most miről fog szólni?
Hm, szóval esetleg olvastad az előző könyveimet, vagy legalábbis hallottál róla – gondolom magamban.
Ez most a gyerekek gyógyításáról – válaszolom -, amolyan magyar, és mostani viszonyokra áttett Spock-könyvet szeretnék írni – mondom szerénytelenül.
Jaj, csak azt ne, megkeserítette az életemet!
– mondja.
Aztán persze hamar kiderül, miről is van szó. Ő és sokan a barátnői közül szóról szóra betartották a Spock-könyv „utasításait”, leginkább a ne vedd fel, ha sír passzust.
Doktornő, kérem, ne ilyet írjon, mert a fiam és én bizony sokat sírtunk, mire rájöttem, nem kell mindent úgy csinálni, ahogy a könyv tanácsolja.
Véget ér a vacsora, gurulok hazafelé a kocsival. Szép békés nyáreste van, a főváros összes szépsége tárul a szemem elé. Elgondolkozom. Hogy is lehetne átadni a lényeget mindezzel kapcsolatban. Hónapok óta a könyvírás bűvöletében élek. Ha nem lenne nagyképű, talán azt mondanám, inkább több, mint kevesebb alkotói válsággal. Van a vágy és az álom, hogy megírjam mindazt, amiről úgy gondolom, hasznos lehet neked. Ami adott esetben a segítségedre van, mert eligazít vagy megnyugtat, vagy épp elindít valamerre.
Nagy bennem a közlési vágy. Ez nem újdonság, mindig is így volt. Életem kisebb nagyobb eseményeit, de mindazt, amit megtanultam, elolvastam, megtapasztaltam orvosként szívesen osztom és osztottam meg másokkal.
Ülök és szorgalmasan írom a fejezeteket. Fésületlenül. Néha azokat a témákat, amiket a mindennapok aktuálisan elém sodornak, olykor csak azt, amiről már cikket írtam, vagy választ egy hetilapban, és nem ritkán azt, ami engem érdekel. És bízom benne, hogy amit én fontosnak érzek az téged s érdekelni fog.
Amit írok, valószínűleg akár szerénytelenségnek is megteszi, hiszen nem jogos, hogy ilyen nagyságokhoz mérjem magam. Persze a felsorolásban én is benne vagyok. Tehát kérlek, jegyezd meg jól:
De… és nagyon, de és ezt nem kevésszer fogod még látni , kérj tanácsot, vidd a babát, a gyereket az orvoshoz, ha valami olyat tapasztalsz, amit furának érzel, vagy amiben bizonytalan vagy. Olvass és érdeklődj, könyvben, újságban akár a hálón is, és mérlegelj, józan ésszel, de ne hozz döntéseket az orvos nélkül.
Hidd el, nem vagyok elájulva attól, hogy valakinek orvosi végzettsége van. Igaz sok-sok év tanulást jelent egy ilyen diploma megszerzése, de nem kevesebb a mérnöki vagy a tanári képzés ideje sem. Azt gondolom, azt vallom bármit is csinálj, dolgozz, jó, ha érted a szakmád, ha szereted, amit csinálsz. És mivel én így érzek a munkámmal kapcsolatban, feltételezem, hogy más is így gondolkodik. Lehet, ez naivitás, de én egész jól elvagyok ezzel a hozzáállással.
Miért is beszélek erről ennyit? Talán mert nagyon sok manapság a bármi, bárki ellenes vélemény. Az orvos pénzéhes, a járványügyesek csalnak az oltásokkal, az ügyvéd hazudik, a tanár nemtörődöm, csak ilyeneket látsz, hallasz zömében. Ne hidd el. Nincs általában, szerintem soha, semmikor nincs általában ember. Vagy emberek. Lehet, azt hiszed, bedugom a fejem a homokba és nem akarom látni a valóságot, de hidd el nem így van. A sportolók ilyenek, az orvosok olyanok, a színészek meg emilyenek. Ugyan már.
Van sokféle ember. Ha a hentes mócsingos húst ad, vagy olyat, ami romlott, megteheted, hogy legközelebb máshol veszed meg a vacsorának valót.
Szabad orvosválasztás van, tehát azt mondom, keress addig, amíg úgy nem érzed, megbízol babád orvosában. És akkor hidd el, amit mond. És beszélj meg vele mindent, mert a látszólag egyszerű dolgok is, amik más gyerekénél beváltak, lehet, bajt okoznak vagy okozhatnak a Ti esetetekben. Mert minden eset mindig más és más.
Már megint elkalandozom, és hosszú okfejtésekbe bonyolódom szokás szerint. Tehát a lényeg, ígérem lesz még másik írás is a témával kapcsolatban.
Szülőnek lenni nagyszerű dolog, szerintem. De mint minden nagyszerű dologgal, ezzel is akad nem kevés tennivaló. Arról már beszéltünk épp a nagyokat idézve, hogy létezik- e jó szülő. Szerintem igen, még akkor is, ha ez a bizonyos szülő olykor néha nem is ritkán hibákat vét. Mert a hibázás és azok kijavítása optimális esetben része az emberi létnek.
Senkit nem ismertem, aki úgy jött volna a rendelőbe, hogy: kérem szépen doktornő én rossz szülő vagyok. Igaz, ha tágítjuk a horizontot olyan is kevés akad, aki felvállalja, hogy mondjuk egy kapcsolat tönkremenésekor felelős a történtekért.
Szakíthatok a párommal, otthagyhatom a munkámat, kezdhetek új életet más országban, de a gyerekkel való kötelék végleges. Vagy legalábbis annak kellene lennie.
Nem vihetem vissza a bababoltba, hogy kérek egy csendesebb modellt, igaz ő sem cserélhet le engem egy kevésbe macerás mamára. Össze vagyunk kötve. Amíg nem képes magát ellátni mind fizikailag, mind szociálisan, hozzám van kötve. És enyém a felelősség, hogy milyen ember válik belőle.
Van egy mondás, melynek sok változatát hallottam már.
Mutasd a barátaidat, megmondom ki vagy.
Mondd meg, mit eszel, megmondom mi vagy.
Mutasd a környezetedet, ahol élsz, ahogy élsz, megmondom milyen vagy… és így tovább.
Van egy másik mondás, azt hiszem kínai az eredete, mely szerint, „A gyerek a legkedvesebb vendég a házunkban”. Nos, ez majdnem így van, csak én kicsit csavartam rajta. Mert a gyerek nem abban az értelemben vendég, ahogy a barátaidat vendégségbe hívod, de mégis csupán időlegesen van nálad. Addig, amíg meg nem tanítod mindenre, ami ahhoz szükséges, hogy jól elboldoguljon az élet sűrűjében, és ráadásul még elégedett, harmonikus és sikeres is legyen. Magyarul boldogan éljen…
Kérdés azonban, hogy mi van a Te batyudban. Hogy vajon a Te életed ilyen-e. Vagy majdnem ilyen, mert akkor a gyerek egy mázlista, de, azért lássuk be, ez nem gyakori jelenség.
Szerintem nagyon is sokat.
Amikor kisbabád születik az első időszakban egy teljesen magatehetetlen kis élőlény van rád bízva, aki képtelen a szükségletei kielégítésére. Ilyennel még sose akadt dolgod. Ez, ha belegondolsz a legnagyobb megtiszteltetés, ami érhet.
A baba téged, titeket választott, és rád, rátok van bízva. Az anyjára és az apjára. Fölfoghatod az egész szülőszerepet egy megbízatásnak. Hozzátok érkeztem. Ez az új Földlakó üzenete. Ha úgy gondolkozol, mint én, lehetnek ezoterikus asszociációid, de ennek nincs semmi jelentősége a tények szempontjából.
És a tény a következő: a gyerek rá van utalva arra, hogy a szülő bevezesse őt az életbe, és megadja neki mindazt, amivel létezni és érvényesülni tud. Tedd rendbe magad kívül-belül, és törekedj arra, hogy minél többet ki tudj hozni ebből a feladatból.
Meggyőződésem, hogy a legtöbbet a gyerekeinktől tanuljuk. Valamint az is, hogy a legjobbat értük és miattuk hozzuk ki magunkból. Azért, hogy ők minél többet profitálhassanak abból, hogy minket választottak. Hogyan lehet jól csinálni? – szerintem ez az élet egyik nagy kérdése.
Mi a feladatod szülőként? Minderről nem kevés értekezés jelent meg. Én, ha megengeded, a továbbiakban is elmondom, amit minderről gondolok, érzek.
A lényeg, hogy hallgass a szívedre, és használd az eszedet is.
Figyelj! Figyeld a gyereket és figyeld magadat is a kapcsolatban. És légy őszinte! Magadhoz, de a gyerekhez is.
És képezd magad, kérdezz, olvass, érdeklődj, és hidd el, meg tudod csinálni.
Ennyi jutott most eszembe könyvírás közben… és persze bőven nincs még vége, jön a folytatás is hamarosan. Ígérem.
