Én komolyan szerettem annak idején Desmond Childot. Megírta a két legjobb Bon Jovi lemez nagyját, Alice Cooper visszatérését (Poison), meg egy tonna KISS, Warrant, Winger, RATT és még ki tudja, milyen glam/hard rock csodát, amiket én bizony nagykanállal zabáltam a nyolcvanas évek végén. Tényleg zseni volt a fickó egyébként, hozzá kopogtatott be például az Aerosmith akkor, amikor egy évtizednyi brutális drogos mélyrepülés után összekaparták őket a menedzserek, és kellett valaki, aki újra a slágerlisták tetejére röpíti őket. Child megtette, ráadásul úgy, hogy ettől Steven Tyler és kompániája nem veszítette el a tökös, rockos megszólalást sem.
Aztán persze kiment a divatból a rock, ő meg hirtelen egyik szülője révén kitalálta, hogy ő akkora latino, mint egy ház, és Ricky Martin slágereket kezdett gyártani. Oké, nem az én világom, de legyen, az ő dolga.
És most csináltak belőle Andy Vajna 2.0-t, az Amerikából Hazajött Magyart, aki – csak úgy, mint Andy – az Államokban már lejárt lemez, de itthon még lehet kirakatistent csinálni belőle.
Majd pedig jött, hogy megírta ezt a csodás ultranacionalista giccshalmazt, gondolom csilliárd forintnyi közpénzért. Tessék meghallgatni, aztán visszatérünk még rá.
Szóval, milyen kár, hogy 2007-ben ezt az egész dalt már cakkumpakk megírta a Miami egyetemi sportcsapatok győzelmének ünneplésére. Tessék csak hallgatni:
Hát kedves Desmond, fogd meg szépen Andy kezét, és menjetek vissza az Álmok és Remény honába, én a pénzemet inkább valami igazi zenére szeretném költeni (vagy mondjuk arra, hogy a magatehetetlen apámat naponta egyszer lemosdassa valaki a kórházban, de ez már messzire vinne).
Nem hittem volna, hogy lehet még jobban felcseszni az agyam ezen az igénytelenségen, de lehet. És még nincs vége, nézzük csak meg, hogy az ‘56-os emlékév 13 milliárdjából mennyi ment el erre a fennen szárnyaló turulhimnuszra. A Népszabadság információi szerint nem kevesebb, mint
És ez csak a dal megírásának “díja”, amihez jönnek majd a jogdíjak is vastagon, és ha már Vastag, bizonyára kapott minden sztárfellépő, a produkció produkciós vezetője, főkönyvelője, pályázati biztosa, és talán még a hangmérnök is eltehetett egy kegyelem-húszast. Zenészekről nem beszélek, mert a CASIO demóprogram szintjén szóló műanyag alapokat egy netről lewarezolt Fruity Loopsszal megírta az ötletgazda kisunokája egy csomag rágóért.
Szóval, 50 millió. Ebből pontosan 50-szer vettük volna fel a Stonehenge Angelo Salutante lemezét, és 100-szor (!!!!!!!!) a Wendigo második, Fonogram-díjas albumát, az Audio Leash-t. Mármint az egész lemezt, nem egy dalt. És még halszaga se volt.
