Harrach Péterrel kevésszer, de találkoztam, beszédeit kevésszer, de meghallgattam, ezért távol álljon tőlem, hogy lekezelő, arrogáns vagy kötekedő akarjak vele lenni, hiszen ő is mindig úriemberként viselkedik, és nem érdemelné meg. Az persze külön pech, hogy egy olyan pártszövetséghez tartozik, mely hamarosan Brüsszellel szemben plakátdömpinget fog az országra ereszteni a népszavazás előtt, épp ebben a sokunk számára nem szimpatikus stílusban.
A stílus ragadós, ezért üzenjük a kereszténydemokratáknak, hogy ők is megértsék, a ligetvédő aktivisták érdekében az LMP által kezdeményezett és úgy tűnik hamvába is holt politikai egyeztetések Harrach Péter általi értékelő beszéde problémás.
A beszédben ugyanis Harrach párhuzamba állítja a zöldeket az iparimádókkal és környezetszennyezőkkel. Tesz az elején egy kört az emberek rövidtávú gondolkodásáról és saját létalapjaik felszámolásáról.
E szerint abban hasonlítanak egymásra a csak haszonszerzésre fókuszáló és környezetet kifosztó emberek a zöldekhez, hogy mindkét társaság egydimenziósan gondolkodik. A legnagyobb érték az ember – mondja a politikus, és nem elfogadható, hogy a zöldek számára egy kihaló bogárfaj értékesebb, mint az ember. Beszél még a kultúráról, az épített környezet fontosságáról, az ember által teremtett magasabb minőségről, melyhez a zöldeknek nincs affinitása, ellenben a keresztény embernek igen.
Számos része az állításoknak igaz, legalábbis egyet lehet vele érteni. Például tényleg fontos az ember, és azok a zöldek, akik számára egy bogár fontosabb, hát tényleg elítélhetők. (Ezt úgy képzeljük el, hogy ha el kell dönteni egy bogárfaj haljon ki vagy az emberi, akkor a zöld az embert ütné agyon?) Mondjuk én még ilyen zölddel nem találkoztam, de tény, hogy ez az attitűd nem helyes.
Eddig úgy tűnik, nekik az a javaslatuk, ha a kultúra meg az épített környezet a meglévő műemléképületekbe, lepusztult sínek közelébe stb. helyre megy, és ebben lehet mondani rájuk, hogy tévednek, de azt nem, hogy a kultúrát nem akarják.
A gondolatmenet legnagyobb problémáját az egydimenziósság kiemelésében láthatjuk. Tegyük fel, hogy vannak olyan zöldek, akik egy bogárfajjal jobban szimpatizálnak, mint az emberi fajjal, és tegyük fel, hogy vannak olyanok, akik tényleg egydimenziósan gondolkodnak. A kérdés csak az, hogy ettől az ő egydimenziósságuk épp olyan, mint a környezetet elpusztító cégeké?
Lényeges ugyanis, hogy miben nyilvánul meg valakinek a szűk gondolkodása. Ha a bogarak elsőbblegességében, akkor Harrachnak van igaza, hogy ez elfogadhatatlan, ha azonban a pusztító környezetszennyezőkkel szemben, akkor meg milyen alapon tesz egyenlőséget a két egydimenziósság közé?
Mondjuk a sátánt egydimenziósan csak az mozgatja, hogy az emberek elkárhozzanak, ezzel szemben mondjuk néhány angyalt egydimenziósan csak az foglalkoztat, hogy üdvözüljenek. Akkor pusztán azért, mert mindkettő egydimenziós már nincs köztük különbség? Ugye, ez nem egy jó okoskodás, elfelejtettük közben megvizsgálni, hogy maga a cél helyes-e vagy helytelen.
Hasonlóképp fontosabb megvizsgálni, hogy a zöldek értékrendszere a ligetvédelem esetében helyes-e, és ha igen választ adunk rá, akkor ne is akarjuk belekényszeríteni őket egy beszédben az egydimenziós emberellenes épített környezetet és emberi kultúrát megvetők táborába. Akik ilyenek azok között persze lehetnek elszánt aktivisták, akik viszont épp azok számára nyitják meg a tárgyalás lehetőségét, akiknek az értékrendszere közelebb áll a kereszténydemokratához, de még távol van mondjuk a budai Vár úrizáló központtá alakításától és épp a kultúrától való megfosztásától.
Azaz az értékek tekintetében meg lehet találni a közös pontot, meg lehet találni azokat, akiknél ez a közös pont létezik, és meg lehet találni a józan nyilvánosságban is a józan értékek alapján állókat. Nem helyes tehát démonizálni a másik oldalt mert e mögött vagy tévedés van, vagy szándékos rosszindulat. (Mi azért írtuk ezt a cikket, hogy a tévedésre ráirányítsuk a figyelmet.) Ha aztán megvannak azok a bizonyos közös pontok, akkor lehet aztán a konfliktusokat problémamegoldó irányba elvinni. Ez azonban azt igényli, hogy maga a kommunikáció igen pontos legyen mindkét fél részről, s a legkevésbé se arrogáns és lekezelő. Így nyer értelmet csak a nyerészkedő és környezetét fölöslegesen pusztító ember elítélése, máskülönben a természetnél is magasabb szintű épített környezetet teremtő ember, akiről mi komplex módon tudunk gondolkodni – értsd: nem egydimenziós módon -, nem más, mint egy lekezelő megközelítés.
Ugyan nem arrogáns, de nem a lényegre figyelő, nem a megoldást kereső, nem megértő, és nem is kellőképp keresztényi.
