Az iskolában minden évben van egy vásár, ahol a gyerekek a maguk dolgait árulhatják. Az ötödikeseknek a tavalyin elég sok pénzt sikerült összegyűjteniük. Dőlt a lé. Össze is ült a kupaktanács, mit kezdjenek a közvagyonnal (mert ez tényleg az), amiért egyébként nagyon keményen megdolgoztak. Állítólag szó volt moziról, gokartozásról, meg minden olyan földi jóról, amit egy ötödikes szeret. Aztán valahogy szóba jött, mi lenne, ha másokon is segítenének. És erről szavaztak is. Bizony! Szavaztak. Ők. Ötödikben. Közösen a közös pénzük egy részét felajánlották jótékony célra. Eldöntötték, hogy kit fognak támogatni, utána pedig beosztották, ki vásárol be, ki süt, ki osztja az ételt. És elmentek a minap szülőkkel, tanárokkal. Ételt osztottak a rászorulóknak, és mindezt – még egyszer – a saját pénzükből, amiért megdolgoztak közösen.
Mindeközben Matolcsy György…
Ugyan. Csak nem képzelte bárki, hogy ezzel a szép és igaz történettel párhuzamba állítok egy mesét.
