Hét napon belül 50 órát töltöttem utazással. Imádok utazni. Imádom a buszokat, imádok sorban állni jegyekért, csomagokért, vízumért, úgy általában a sorban állást imádom, megőrülök érte, szeretem az ideges emberek társaságát, szeretem szagolni a félmeztelen német fiatalok izzadt hónalját, imádom az általános tehetetlenséget és kiszolgáltatottságot, szeretem a húgyhólyagomban tárolni a vizeletemet hosszú órákon át, örülök, hogy nem gyújthatok rá, mert addig sem dohányzom, szóval imádok utazni és rajongok azokért az európai fiatalokért, akik úgy töltenek el két-három hetet Délkelet- Ázsiában, hogy kétnaponta megtesznek 800 kilométert, és mindent, de mindent látnak, én meg semmit, de semmit sem látok, mert én egy sziget eldugott sarkában ülök, végtelenül irigylem őket, hogy három héten keresztül utazhatnak, mert nekem csak egy hét jutott. Amikor a kambodzsai határon megtudtam, hogy egy minibusszal szállítanak majd Bangkokba, örömömben majdnem fejbe lőttem magam egy határőr pisztolyával. Csodálatos dolog emeletes buszon utazni, de a legcsodálatosabb mégis a minibusz, amelybe úgy öntenek be, mint a húslét a mélyhűtőbe, és úgy vesznek ki, mint egy darab jeget. Egy ilyen minibusz leghátsó ülésén – ahová engem is beosztottak -, legfeljebb egy Sport szelet vagy egy elsárgult levél érezné jól magát, rettegtem, hogy kikkel kell majd utaznom, ám amikor benéztem a dobozba, a szőrös és izzadt és magas és hangos németek és britek mögött, nagy örömömre kis méretű ázsiai embereket láttam a hátsó sorban. Utazásom során alkalmam nyílt megkedvelni Dél- Korea és Kína lakosságának egy jelentékeny hányadát. A fiatal dél-koreai szerelmespár férfi tagja világrekordot állított fel a barátnőlegyezés számában. Telefontokjának szakszerű használatba helyezésével 3 és fél órán keresztül legyezte alvó barátnőjének arcát, hátát, haját, mellkasát. Ha a barátnő haja a szemébe lógott, a fiú óvatosan a füle mögé igazította, majd tovább legyezte és közben arra is szakított időt, hogy engem süteménnyel, üdítővel kínáljon, illetve a telefonját is rendelkezésemre bocsátotta, hogy azon kedvenc dél-koreai számaimat hallgathassam. A jobbomon ülő apró kínai lány feje minden 12. másodpercben a vállamhoz ütődött, majd végül ott is maradt. Körülbelül másfél órát aludt a vállamon és amikor felébredt, a barátnőlegyezés világrekordjának 167. percében, rágóval kínált, majd a telefonján megmutatta, hogy honnan származik és arra kért, hogy tegyek én is ugyanígy. Míg én ilyen csodásan éreztem magam a leghátsó sorban, az előttem ülő britek és németek majd megbolondultak, lihegtek, köhögtek, prüszköltek, jajgattak, nyújtózkodtak, a kilométerköveket lesték, hogy mikor érünk már végre Bangkokba, mikor kezdhetnek meg végre egy újabb csodálatos utazást, hogy mindent, de mindent láthassanak. Neked aztán nincs okod panaszra, mondtam a dél-koreai lánynak, miután felébredt. Köszönöm, én mindig jól alszom, felelte.
