A kis kambodzsai tinédzser, aki a medence tisztításával volt megbízva, 34 oldalt olvasott A Pendragon legendából. Indulásom reggelén nem találtam az E-book olvasómat. Mindent átkutattam, idegességemben az üres cigarettás dobozokat is átnéztem, lecsavartam a sampon kupakját, kifordítottam az alsónadrágokat, de sehol sem találtam a készüléket. Eszembe jutott, hogy hol olvastam legutóbb, egy nappal korábban a medencénél, ahol olyan erősen tűzött a nap, hogy az E-book olvasót a trikómmal együtt az asztal alá, az árnyékba rejtettem, kifeküdtem a napra, legalább három percet töltöttem a napon, aztán visszamenekültem a szobámba. Könyv, izé, e-könyv, izé, lapos, izé komputer, fekete, mondtam a recepciósnak, és megmutattam neki, hogy hol hagyhattam. Nem értette, de telefonált. Semmi. A kurva életbe, mondtam. Várjak, felelte. Megint telefonált. Leültem és ittam egy kávét. Az E-book olvasómról úgymond lemondtam, és elképzeltem, ahogy mostantól majd angol, német és svéd lektűröket olvasok, azokat a puhakötéses rózsaszín borítójú könyveket, amiket a turisták hagynak hátra a hotelekben. A kimondottan szar svédemre gondoltam. A közepesnél jóval szarabb németemre. Az agyam majd felrobbant. Minden délután, 4 és 6 között regényeket olvasok a függőágyban a szigeten. Előtte, reggel 8 és délután 4 között regényeket írok a szigeten, de ez mellékes. Azokat biztosan nem akarom olvasni. A recepciós eltűnt, majd kisvártatva visszatért az E-book olvasómmal a kezében. Imádom Kambodzsát, mondtam neki. Szigorúan nézett. A háttérben, a sarokból, egy slaggal a kezében, lesütött szemmel előbújt a kis kambodzsai tinédzser. Rendesen be volt szarva szegény. Integettem neki. Félénken vigyorgott. Később a buszon bekapcsoltam a készüléket. A 98. oldalt mutatta. Emlékeztem rá, hogy a 64. oldalon hagytam félbe az olvasást, így könnyű szerrel kiszámíthattam, hogy a medence tisztításával megbízott kambodzsai tinédzser 34 oldalt olvasott A Pendragon legendából.
