haénbencsiklennék, senkinek sem nyílnék, mint fűben a lósz@r, csendben meglapulnék, akkor lennék boldog, ha belém sem lépnének, nem lennék játéka minden béli szélnek. Úgy érezném, hogy nem kell ez, bandi, nem kell megfelelni, nem szabad hazudni, és nem szabad minden aljasságot igazolni csak azér’, hogy elfelejtessem, miket is műveltem tegnap még. haénbencsiklennék, nem vennék fel huszárpitykét és lajbit, mert volna ízlésem, önbecsülésem, normális testképem és éntudatom, következésképp észrevenném, hogy úgy áll rajtam a sarkantyú, mint semjénen a sábeszdekli, harrachnak a koton. És mindenkitől bocsánatot kérnék, és még egy utolsót pálfordulnék, de ezúttal nem az aktuális MSZMP felé. úgy vezekelnék, hogy kiállok az elesettek, az elszegényedők, a gyerekek, a menekülők, a kirekesztettek és megvetettek mellett, az éhezők és nem a zsírdisznók, a herbálozók, és nem a bálozók mellett a magam nagyon, nagyon szerény eszközeivel.
