A világon se szeri, se száma a fuvaros blokádoknak. Egyes országokban, mint pl. a franciáknál, kifejezett nemzeti sport, az Uber ellen még tettlegessé is fajult. Ami minket illet, mi sem vagyunk már kezdők. Legemlékezetesebb az 1990-es, hetvenvalahány órás fuvarosblokád volt. Ami leginkább változott, hogy akkor az egész ország megbénult, most meg ehhez már nem lett volna erejük a taxisoknak.
És még akad más különbség is. Akkor a harag – bár határozottan tagadták, hogy valamilyen pártérdeket szolgálnának – mégiscsak politikai természetű volt. Elegük lett a hazug rendszerből, és ehhez partnerre találtak a társadalom nagy részénél, ha nem is mindenkinél. A kiváltó ok akárcsak most, egzisztenciális, akkor a benzináremelés, most az Uber. Mindkettő sok-sok taxis megszokott életét tette/teszi kockára. De most valahogy a politikusokkal szembeni ellenszenv nem játszik.
S noha nemcsak az egzisztenciális kiszolgáltatottság kétségbeesése, de az is közös az akkori és a mostani állapotokban, hogy a helyzet okozója a kormányzat, most még sem terjed át a taxis elégedetlenség általános politikai elégedetlenségbe. Valami nagyon megváltozott, amire még e cikk végén szeretnék választ keresni, de egyelőre még a részleteket vizsgálnám tovább.
Az akkori kormány rájött arra, hogy az alapprobléma azzal van, hogy az emberek a kormánytól várják a benzinár-szabályozást, miközben a kormány kénytelen utána menni a nemzetközi ármozgásnak. (S most tekintsünk el attól, hogy a kormány tényleg tudja befolyásolni az árat az adóvonzattal, mert a lényeg mégiscsak az, hogy a benzin árát a világpiac irányítja.) Ezért aztán a továbbiakban megszüntették a hatósági árat, s ettől kezdve az embereknek tényleg nem volt okuk arra, hogy haragudjanak a kormányzatokra a benzinár-emelkedések miatt.
Fotó: MTI/Demes Zsolt
Úgy tűnt, a politika nagyon komoly leckét kapott a tekintetben, hogy ne húzza magára annak a felelősségét, ami nem rajta múlik. A liberalizáció folytatódott, minden kiszervezésre, a kormányzattól eltávolításra került, mígnem maga az állam is úgy tűnt – más okok miatt is – hogy túl sokat gyengül. Épp ezért érhetett el – többek közt – komoly sikereket a második és a harmadik Orbán-kormány, hiszen a központosító intézkedések egyúttal államot erősítő intézkedések is.
A benzinár ugyan nem lett visszaállamosítva, de a taxisok megrendszabályozása azért állami lépés volt. És most a probléma is ebből van. Ha az állam hagyta volna, hogy a taxisok közt továbbra is a farkastörvények uralkodjanak, akkor az Uber miatt valószínűleg a taxisok nem mennek ki tüntetni, hiszen nincs egységes sárga, tízévesnél fiatalabb kocsipark, hanem mint a taxisblokád előtt, egy sereg magánzó van, akik autójukat eszik meg, és mindenki úgy boldogul, ahogy tud. Egy ilyen mezőnyben az Uber csak egy a sok közül, és ha jobb, mint a hagyományos, az az adóhatóság gondja, nem a többi taxisé.
Az új szolgáltatásra mindenki úgy tekintene, mint a telefonok mellett megjelenő internetalapú telekommunikációra, vagy mint a posta mellett megjelenő emailezésre. Vagyis tudomásul vettük volna, és a különböző szolgáltatások összekombinálódtak volna, ahogy az okos telefonnal küldünk SMS-t is, és használjuk a netet is. Bizonyos szabályozatlanság hatására a piac maga szabályoz. Ám, ha belenyúlunk, márpedig a taxiknál el nem ítélhető módon ez történt, akkor az megbosszulhatja magát, és gátat szabhat az új formák elterjedésének. Hovatovább, ha a politika magára húz egy területet, akkor azért már felelősséggel is tartozik. Ha elkezdte szabályokba kényszeríteni a taxikat, és kisöpörte a szólós magántaxisokat, akkor most már felelősséggel tartozik értük.
A másik, ami szembetűnő, hogy bár magára húzta ezt a problémát is a kormányzat, akár a ’90-est, s előbbiben az is okot adott a felháborodásra, hogy hazugnak vélték a kormányzatot, ma mégsincs sem egész országot megbénító sztrájk, sem a Fidesz támogatottságának megroppanása. Az eset partikuláris, csak a taxisokról szól. A ’90-es eset egyedi volt a maga nemében. Ki háborog ma már azon, ha hazugságon kapja a politikust, még akár a politikus magamagát is minősítheti így. Milyen kontrollálatlan média próbálná terjeszteni a taxisok igazát és a kormányzat felelőtlenségét? S végül milyen ütőképes pártok tudnának ma felkapaszkodni erre a hullámra? Ma már más a világ.
S nem csak, mert a benzináremelés akkor végső soron mindenkit érintett, az Uberrel való konfliktusban pedig kicsit ellenérdekelt is a taxival utazó közösség, meg egyáltalán, az emberek többsége nem is utazik taxival. Nem csak ezek miatt van ernyedt érdeklődés.
Paradoxszá vált, mikor a taxisok ajánlották fel, hogy levezénylik az orosz katonák országból való kimenetelét, mikor a rendőrök azokat vitték el garázdaságért, akik áttörték a kordont stb. Nem egy strukturált, formális keretek között működő civilség volt az, hanem csak valami érzület. Ezzel szemben a mai civilek kézzelfogható szervezetekben tevékenykednek, s főként a maguk partikuláris ügyeivel foglalkoznak. A mai civilek meg túl kiszolgáltatottak, ismeretlenek, összefogni nem tudók.
A mostani folyamat „csúcspontja”, hogy néhányan beszólnak a taxisoknak, hogy menjenek a Parlament elé, és ne zavarják a közlekedést. Aztán továbbra is csak erősödik az Uber, vacakol a kormány, vagy nagy nehezen a nemzetközi példákhoz nyúl, és visszaszorítja őket. De nem a forgalombénító sárga autók miatt. Azokat maximum a karhatalom békén hagyja. Hát így múlik a taxisok dicsősége.
Zsolt Péter
Méltányosság Politikaelemző Központ
