Nos, elsőként a lényeg: bontják is meg nem is, elszállítják meg nem is, jogszerűen is meg nem is, aljas módon meg nem is, sírva is meg röhögve is, ki-ki helyzete, képessége, adottsága, jogi alapja és hatalma szerint – a hirdetőoszlopokat.
Először azoknak, akik kormányhű, fanatikus vazallusok: ki is az a Simicska? Nos, ő az az ember, aki sorozatban nyerte el (kapta meg) az állami beruházásokat, sejthetően (föltételezhetően) nem csupán azért, hogy ő legyen az ország egyik leggazdagabb vállalkozója, hanem (föltételezhetően) azért is, hogy pénzt termeljen megbízójának és szponzorának, az államot legmagasabb szinten képviselő kormányfőnek és „családjának”.
Ahhoz, hogy ezek a pénzek minél nagyobb mennyiségben özönöljenek a címzetthez, egyéb lehetőségeket is korlátlanul kapott Simicska, és persze az ő cégei, Közgép és társai, lényegtelen a sor, ezek között van az a Mahir is, amelyik az útszéli hirdetőoszlopokra reklámokat helyeztethetett ki, nem kis pénzért. Hogy pontosan ki is Simicska, nem tudjuk, főként azóta nem, hogy nagy nyilvánosság előtt leGézte a kormányfőt. Akár azt is mondhatjuk rá, hogy egy szókimondó, tökös pasi, de akár azt is, hogy félbehagyta a beszólást, nem folytatta éppoly bátran, ahogyan kezdte, ravasz, bölcs, de beszari. Aki Á-t mond, mondjon B-t is, tartja a közmondás, na jó, azt nem tartja, hogy aki G-t mond, mondjon H-t is.
A kormányfő nem G-zett vissza, nagyokat hallgatott, majd valami olyasfélével sunnyogott el a lényeg elől, hogy méltatlan lenne fölvennie a kesztyűt, rá se hederít. Orbánt persze nem olyan fából faragták, aki bosszú nélkül letudná ezt a sértést, így hát jegelte a dolgot, agyába véste, hogy ő (Simicska szerint) „G” és szép lassan, akár pók, megszőtte a maga hálóját, kifundálva és megtervezve a maga válaszcsapását. Ebbe, vélhetően benne van az M4-es sztráda építésének leállítása, és tuti beletartozik a hirdetőoszlopok kirámolása is.
Ennél a mocskos melónál lepleződik le igazán a kormányfő és vandá munkát végző bandája: akármit tesz a Mahir, akárkikkel őrizteti, bárkikkel is próbálja megakadályozni az oszlopok elszállítását, bármiféle ellenszert próbál kiagyalni, akkor is végrehajtja, amit eltervezett, mert ő Magyarország mindenható és tévedhetetlen kormányfője, mostanáig csak kerülgetve kimondott diktátora. Olyasféle hatalom már ez, mint az egyházfőé, aki a hierarchiával szembeforduló püspökét úgy küldi el egy távoli sziget plébánosának, hogy a lába se éri az óceánt.
Kétlem, hogy mindezt nem látják a fanatikus Orbán-hívők, mondjuk ki: hajdani Simicska-hívők, Simicska Ortbántól kapott előnyeinek elfogadói, vagyonosodása hátterének elhallgatói és elnézői, azok, akiknek eszükbe sem jutott a hajdani, még Orbán-barátnak mondható Simicska ellen szólni, ügyeit kideríteni és kiteregetni, sőt, számukra azok voltak hazaárulók, „személyigazolvány magyarok”, liberálbolsi gazok, akik tiltakoztak a Közgép nagy nyerései, dömpingben kapott állami beruházásai és elképesztő vagyonosodása ellen.
Látták, hogy mi folyik a háttérben, de lenyelték, mert a „mi Lajosunk” gazdagodott, a mieink loptak, és mért ne lophattak volna, amikor az „emútnyócévben” a komcsik, meg a libsik még jobban és még többet loptak. Ki hát a gaz?, kérdezem én, és kérdezheti bárki, aki nem lett a kormányfő csókosa. Az, aki szót emelt Simicska hajdani ügyei, a kormányfő egykori Simicskás ügyei miatt, vagy az, aki hallgatott, mint a sír, miközben tudta, hogy az ő Lajosuk hogyan jut előnyökhöz, és azokból töménytelen pénzhez? És most ki a gaz? Az, aki szót emel a kormányfő mostani mesterkedései ellen, kvázi (akarata ellenére) védelmébe véve azt a Simicskát, akinek tisztátlan ügyei oly sokszor borzolták kedélyeit?
Nos, személyektől függetlenül mondom:
Mikor ébred már föl végre a magyar nép, és mondja ki végre egyakaratból, egyszerre, millió torokból üvöltve, hogy ez így már nem mehet tovább, mert minden, ez is, a zsebünkre megy, a zsebünkből van finanszírozva. Mikor jut el odáig a magyarság, hogy azt mondja: „Elég!!” Nagyon is elég, ezerszer elég, legyen már vége, vagy ha nem lesz, akkor húzzanak el ebből az országból azok, akik a közös pénzből játszanak magánharcokkal tűzdelt hazárdjátékot. Hát valóban az a legfőbb dolga egy kormányfőnek, hogy az őt leGéző egykori puszipajtását leckéztesse állami dotálással? Az a mi egyetlen örömforrásunk, hogy szurkoljunk, ki nyeri az oszlopháborút? Borzasztó és elképesztő, gyalázatos és hányingert keltő.
Autók parkolnak be az oszlopok mellé, melósok fagyoskodnak, darusautók emelgetik azokat az oszlopokat, melyek nemrég még oly fontosak voltak a Mahir pénzének egyik részére is ácsingózó kormányfőnek. Tragikus és röhejes, ilyen a világ egyetlen országában, fővárosában nem eshet meg, csak itt, Magyarországon, és fővárosában, Budapesten.
Ez az oszlopháború a magyar politikai elitnek nevezett állami mocsoknak az állatorvosi lova. Aki nem csukja be a szemét, láthatja, mi folyik, tudhatja, mi zajlik a háttérben, hogy mi miért történik úgy, ahogy történik. Lehet, akadnának, akik odaállnának Simicskát segítve az oszlopokhoz, csak hogy szembefordulhassanak Orbánnal, de nem teszik meg, mert látták már, mennyit ért a tömeg, amikor a Szabadság téren emeltek nem kívánatos emlékművet. Meg hát hogy segítsék azt a Simicskát, akiről tudják mindazt, amit Orbánnal szimbiózisban élt végig. Elvileg Simicska áll közelebb a köznéphez, mert ő legalább ki merte mondani, hogy Orbán „G”, de ha egyszer együtt kasszáztak, azt mondják az emberek, egyék meg egymást! Nem rossz ötlet, bárcsak látnánk már a tort, bár az is a mi pénzünkből folyna.
Figyelmeztetett egy barátom, ne húzzam föl magam, árt az egészségnek, hagyjam másra a morgásokat, jöjjenek a fiatalabbak. Azt gondolom, inkább árt az egészségünknek mindaz, ami itt egyvégtében folyik. A fiataloktól pedig, úgy látom, túl sokat nem várhatunk. Egyre inkább úgy látszik, Orbánnak sikerül bedarálnia azokat is, akik eddig valamennyire még aktivizálták magukat. Azt is mondta a barátom, hiába minden, Orbán gólemmé nőtt, mellette nagyon kicsik vagyunk. Ebben is van igazság, de nincs mese, muszáj Herkulesnek lennünk, ha maradt még bennünk tisztesség és becsület. Persze, kicsik vagyunk, úgy tűnik, és látszólag kevesen, de sebaj.
Havazik, és látom, piciny pelyhekből lesz húszcentis hótakaró.
