„Szeretnénk, ha a lányaink az önmegvalósítás legmagasabb minőségének azt tartanák, ha unokákat szülhetnének nekünk” – mint ismeretes, ezeket a szavakat K. László mondta a Fidesz-kongresszuson (erről bővebben itt olvashatnak).
A nők dolga „a női princípiumot beteljesíteni… valakihez tartozni. Valakinek gyereket szülni” – ezt pedig K. Ákos (aki csak elvrokona K. Lászlónak) mondta egy tévéműsorban.
Úgyhogy a fentiek alapján áttekintettük az emberiség eddigi történelmét, hogy megnézzük, kik azok a nők, akik már letettek valamit az asztalra, és kik azok, akik ahelyett, hogy megannyi gyereket szültek volna, valami egész mással foglalkoztak.
Nők, akiknek nem sikerült az önmegvalósítás, avagy László és Ákos szégyenfala.
Ez a nő arra fecsérelte életét, hogy jóságról és a szeretetről papoljon, ahelyett, hogy gyerekeket szült volna.
Jeanne d’Arc egyetlen gyereket sem szült! Amint a képen látható, nem is vitte sokra.
![Teréz anya és Hosszú Katinka: nők, akik nem vitték túl sokra 2 Forrása: Wikipedia](http://24.hu/app/uploads/2015/12/jeanne-d-arc-wiki-716x1024.jpg)
Ez a nő még egyetlen gyereket sem hozott a világra, ehelyett inkább pancsol :(
![Teréz anya és Hosszú Katinka: nők, akik nem vitték túl sokra 3 Fotó: Europress fotóügynökség](http://24.hu/app/uploads/2015/11/a_000_nic6504765_europress_eza-e1447438240452.jpg)
Valentyina Tereskova mindössze egyetlen lánygyermeknek adott életet, bezzeg arra volt ideje, hogy az űrben röpködjön!
![Teréz anya és Hosszú Katinka: nők, akik nem vitték túl sokra 4 Forrás: Europress](http://24.hu/app/uploads/2015/12/tyereskova-2.jpg)
Akikre büszkék lehetünk
Azért nézzünk néhány ellenpéldát is, hogy nehogy azt higgyük, nem volt olyan nő a történelemben, aki beteljesítette volna a női princípiumot.
Az itt látható nők az alábbi gyermekeket hozták világra: Petike, Jenci, Rómeóka, Zsófi.
![Teréz anya és Hosszú Katinka: nők, akik nem vitték túl sokra 5 Forrás: Wikipedia](http://24.hu/app/uploads/2015/12/egri_nok-wiki-799x1024.jpg)
Marie Curie-nek sikerült az önmegvalósítás, hiszen egy világhírű fizikushoz és kémikushoz ment feleségül, és két gyermeket is szült.
![Teréz anya és Hosszú Katinka: nők, akik nem vitték túl sokra 6 Forrás: Wikipedia](http://24.hu/app/uploads/2015/12/marie_curie_wiki-773x1024.jpg)
Ez a nő négyszer is szült, ráadásul császárral.
Padmé Mamidala, bár nem élte túl a szülést, de egy hercegnőt és egy jedi-lovagot is adott a világnak. Riszpekt!
![Teréz anya és Hosszú Katinka: nők, akik nem vitték túl sokra 8 Forrás: Europress](http://24.hu/app/uploads/2015/12/amidala-padme-818x1024.jpg)