Irigylem a bajaiakat, irigylem, hogy akad valaki, aki nem hagyja meggyalázni a halászlevüket, kétszer is vendégeskedtem a bajai halászléfőző versenyen és a második alkalommal már nem lázadoztam, már nem a szegedi nagyapám járt az eszemben, már úgy nyeltem a tésztát, mint kacsa a nokedlit, irigylem a bajaiakat, hogy az államtitkár úr most elkapta az Unilever tökét, és átpasszírozta a szitán, de egyben féltékeny is vagyok, és kissé elkeseredett; hol volt Tállai András, amikor pár évvel ezelőtt egyik napról a másikra megváltozott a Borsodi sör íze?, a Borsodi söré, amit kizárólag a nyaranta esedékes matyóföldi tartózkodásaim alkalmával fogyasztottam, hol volt akkor Tállai András, amikor a kocsmában azt mondták nekem, hogy nincs ennek semmi baja?, hogy ja, most, hogy mondod, pár hete említették a fiúk, hogy kicsit más az íze, de aztán megszokták, hát persze, hogy megszokták, nem volt senki, aki megvédte volna a Borsodi sört a pusztulástól, én szerettem azt az ihatatlan sört, de ezt a másikat, ezt az új ihatatlan sört már nem szeretem, és kevesebbet is járok azóta Matyóföldre, megváltozott a táj íze, más szagokat fúj a nyári szél a pottyantós felől, és nincs már fiatal, ki azt a sört az árokban párolgó tehénszarra hányná, mert nincsenek ott már sem fiatalok, sem tehenek, csak az a kurva leveskocka az Aldiból, hal nélkül, a tasakos rizsre, az maradt.
