Már tényleg mindent megírtak előre. Ezt gondolta Dr. Szószerin Tivadar, miközben próbálta elfojtani röhögését, mert egy iskolai ünnepségen azért mégis…
Nehéz helyzetben volt, nagyon. Néhány párt közleményét akár előre meg tudta volna jósolni egy-egy ügy kapcsán, amitől persze az egész élete olyan utánérzésszagú lett, de ez most…
A „tényleg mindent megírtak előre” arról jutott eszébe, hogy iskolás gyerekek verseltek versenyben, s egyikük egyszer Lócival állt elő. Épp aznap, amikor lovardát adtak Felcsút ura alá.
Dr. Szószerin úgy vélte, ha valamit, ezt nevezik látomásszerű költészetnek, hiszen Lóci bizonyos értelemben tényleg óriás lett. Nem egészen úgy, ahogy Szabó Lőrinc képzelte, amikor megírta versét, kisfiához, a későbbi rendezőhöz, G. Szabó Lőrinchez, de azért mégis…
Aztán jött a pillanat, amikor elpattant valami.
Jössz le rögtön a gázresóról?
Szószerin szégyen nem szégyen, nem bírta tovább. Hangosan felröhögött, amikor a versmondó kislány ehhez a részhez ért. Utána összeszedte magát, de nyugalma csak addig tartott, míg otthon Lándzsarázó Vilmosról nem jutott eszébe Földnélküli Lajos.
Nincs bűn előttem más, csak aki gazdag;
Ha dús leszek, ez a szó lesz erényem:
Nincs bűn, csak élni koldusan, szegényen.
Ha már királlyal érdek szót szeget:
Jer, jer, haszon, imádlak tégedet!”
(Shakespeare: János király, fordította: Arany János)
Dr. Szószerin ezt már egyenesen félelmetesnek gondolta. Nem azt, hogy még mindig ugyanúgy virágzik a familiáris rendszer, mint az adónévadó Robin Hood, az utált Földnélküli János és a bátor Richárd idején. Hűbérurak, vazallusok és szolgák voltak, vannak, lesznek. Ezt tudta. Őt az döbbentette meg, hogy tényleg mindent megírtak előre: az irodalom visszavág.
