Vannak furcsa, személyes együttállások a világban. Például az, hogy pont a párizsi terrortámadás napján sikerült meghallgatnom az egyik kedvenc podcastom kivételesen releváns részét. Nagy Küröszról, az emberi történelem valószínűleg valaha élt legnagyobb uralkodójáról szólt, az egyetlen nem keresztény, vagy zsidó emberről, aki a Biblia szerint is messiás lehetett. Na meg arról, hogy Thermopülánál pontosan ki is szolgálta a bibliai úr akaratát, a görögök, akik Európa kultúráját védték, vagy a perzsák, akik végső soron az Úr parancsát teljesítették.
Gyere és vedd el. Ez volt Leónidasz válasza arra a perzsa ajánlatra, hogy a görögök tegyék le a fegyvert, és akkor együttműködhetnek a perzsákkal és nem kell meghalniuk. Egyébként máig ez a görög hadsereg mottója.
Nem mintha lenne bármilyen releváns értelme ma a lakonikus romantikának, de érdemes néha megjegyezni, hogy Európának van egy ilyen öröksége is. Mi adtuk a világnak az egyszavas macsó válaszokat és a hatalmas bronzfaszú harcosokat, akik nem ijednek meg semmitől. Nem csak a demokráciát kapták tőlünk, meg a konszenzusos politikai tárgyalásokat, hanem Clint Eastwoodot is.
Ha Európa szabadságáról és boldogságáról van szó, érdemes lehet visszanyúlni egy másik Európa kulturális örökségéhez.
