Poszt ITT

“Ezek a szörnyetegek itt voltak régóta és ezt az akciót a Charlie Hebdo-vérengzés óta tervezték”

Nem tudom levenni a tekintetem az Al-Jazeeráról. Felvételeket mutatnak a profi gyilkosokról, amatőr felvételeket a lövöldözésről, a káoszról. Még senki nem tud semmit. Szinte egészen biztos azonban, tekintve az elkövetési mintát, hogy az Al-Kaida valamelyik ága vitte véghez a merényletet, beleértve az Iszlám Állam nevű halálszektát is.

Szinte látom magam előtt a merénylőket. A katonai-, biztonságpolitikai elemzők olyan tiszta képet rajzoltak már az európai iszlamista terroristáról, hogy könnyen leírható, milyen hátterűek, milyen származásúak lehettek, honnan jöttek.

Egészen biztosra veszem, hogy a nagy részük francia állampolgár volt, és kiképzést kapott külföldön. Jemenben, Pakisztánban, Szomáliában vagy Szíriában tanult ölni, és már évekkel a merénylet előtt hazatért. Az integrációs politikánk kudarcai voltak, a munkásosztályból származtak, nem láttak semmilyen jövőt a maguk számára és a külvárosokban éltek.

Nem azért gondolom azt, hogy francia állampolgárok követték el a merényleteket, mert a menekültekről ezt el sem tudom képzelni, hanem azért, mert praktikus vagyok.

Egy ilyen szintű akcióhoz feketepiaci kapcsolatok kellenek, idő a bombakészítéshez, rejtekhely a fegyverek tárolásához – egy csomó olyan, amivel a hajóról leeső menekültek nem rendelkeznek.

Nem, ezek a szörnyetegek már itt voltak régóta és ezt az akciót már a Charlie Hebdo vérengzés óta tervezték, ha nem előbb. Külön csoportok „dolgoztak”, akik nem tudtak egymásról. Csak az időpontot és a saját feladatukat ismerték.

Pénteken reggel felkeltek, elimádkozták a reggeli imádságot, a fadzsr-t, majd elmentek a mecsetbe, meghallgatták az imámjukat Isten országáról, este pedig, az iftár imádság után elmentek oda. Legalábbis az elképzeléseik szerint.

Előtte azért megöltek pár európait. Válogatás nélkül, közvetlen közelről lőttek agyon bárkit. 128 embert.

Azért Franciaországban, mert itt él Európa legtöbb muszlimja, itt lehet elvegyülni a közösségben. Úgy tenni, mintha ők is azok lennének. Mikor kiderül, hogy nem, már késő.

A dzsihadisták három kitűzött célt is sikeresen abszolváltak:

1: Elintézték maguknak, hogy a mennybe kerüljenek, a 72, folyamatosan visszanövő szűzhártyájú nő közé
2: Elintézték, hogy Európa felismerje, hogy háborúban áll a saját állampolgáraival
3: Elintézték, hogy az európai válaszreakció kitermelje az utódjaikat

Sikeresen keltettek hangulatot az európai többségben egy európai kisebbség ellen. Ezek lennének az európai muszlimok. Kizártnak tartom, hogy ne kalkuláltak volna ezzel. Amellett, hogy most örülnek a nagy „haditettnek”, azért is dörzsölik a kezüket ennek a mészárlásnak a kitervelői, mert számítanak a káfírok pánikjára.

Hogy innentől kezdve Európa niggerje a muszlim lesz. Hogy a Félelem Uniója következik, melyben kendős nő egy kávézóba nem fog tudni bemenni, egy szunna szakállas férfit pedig majd nem engednek felszállni a metróra.

Jönnek majd a populista szélsőjobboldali ötletek is: például, hogy vizsgáljuk felül nemzetbiztonsági szempontok miatt a muszlimok állampolgárságát és alkotmányos jogait. Zárjuk őket táborokba a biztonság jegyében. Semmisítsük meg a fenyegetést. Abban egészen biztos vagyok, hogy nem fogjuk ezeket a táborokat koncentrációs tábornak nevezni. „Szabadság táborok” – ez csak egy ötlet.

Ha Európa most úgy reagál erre a merényletre, ahogyan a kitervelői remélik, akkor érnek célt. Ha kollektív büntetést alkalmazunk és rossz választ adunk a dzsihád 2.0-ra. (Az állampolgárok által elkövetett merényletekre.) Például a holokauszt 2.0-át.

A menekültekkel pedig legyen irgalmas az Isten. Mert, hogy Európa nem lesz ezek után, az hótzicher.

Őszintén remélem, hogy tévedek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik