Poszt ITT

A klasszikus terrorista módszer került elő, és pont ez a legfélelmetesebb

Kivégzett túszok, agyonlőtt vacsorázók, kimenekített államfő, teljes zűrzavar. A péntek éjszakai párizsi merénylet több ponton fog fordulatot hozni az európai országok gondolkodásában, amelyek akár az elkövetkező évtizedeinket is alaposan átformálhatják.

A francia titkosszolgálat régóta készült hasonló merényletre. Persze elsősorban a megelőzésre, de évekkel korábban – igazából már a csecseneknek tulajdonított oroszországi tömeges túszdrámák után, mint a moszkvai színház megtámadása – készültek arra is, hogy egy hasonló helyzetben Párizsban mi a teendő. Éppen ezért a hatósági válasz a helyzethez képest professzionális volt:

hiába a több helyszín, az öngyilkos övek, a túszejtési kísérlet, három óra alatt úrrá lettek a még most is kaotikusnak tűnő eseményeken. Ez egy fontos pont.A merénylet megelőzése viszont elbukott. Biztos, hogy több hasonló kísérletet hárítottak el, erre a különböző európai titkosszolgálatok a maguk szerény módján a Charlie Hebdo környékén sokat utaltak. Most is alighanem fognak. Azt viszont az európai polgároknak még el kell fogadnia, hogy nincs százszázalékos biztonság.

És itt jön a mostani merénylet borzasztó receptje. A madridi vonatrobbantáshoz illetve a londoni buszrobbantáshoz hasonlóan a cél a lehető legtöbb áldozat volt. Ez a Charlie Hebdonál, a zsidó iskola illetve múzeum elleni támadásnál sokkal inkább egy szimbolikus szinten zajlott, kevesebb halottal. Most viszont a klasszikus terrorista módszer került újra elő, és pont ez a legfélelmetesebb: étteremben és kávézókban, koncerten ülő embereket agyonlőni. Hétköznapi embereket, hétköznapi tevékenység közben. Ez az, ami a félelemfaktort a legmagasabbra fogja nyomni – érthető és jogos módon – az emberekben, és a reakcióikra érzékenyen fognak figyelni az európai pártok, különösen a szélsőségesek…

A recept másik, még nem bizonyított, de valószínűsíthető része az, hogy ezek az elkövetők megjárhatták Szíriát vagy Irakot, legalább kiképzés okán, ahogy könnyen előfordulhat, hogy az ISIS mellett harcoltak néhányan közülük egy ideig. Az összehangolt fellépés ezt erősen valószínűsíti, illetve korábbi titkosszolgálati jelentések is a Közel-Keletről visszatérő harcosokat tartja a legnagyobb veszélyforrásnak. Emellett még mindig nem elhanyagolható az otthon – francia földön – tartózkodó, könnyen radikalizálható elemek száma sem. Ha a kettő pedig egybeér és egy terrorszervezet ügyesen rekrutál, akkor történhet meg a mostani eset.

Nincs biztos orvosság, nincs tuti ellenszer. Mindig lesz néhány ügyes terrorista. A hálózatukat, a forrásaikat, a felderítőiket és vezetésüket kell újra megsemmisíteni. De mindhiába, ha folyamatos az utánpótlás a közel-keleti konfliktuszónából… Európa menekültválsága és belbiztonsági politikája együtt vehetnek fordulatot, és csak reménykedhetünk, hogy nem szélsőséges lesz, hanem „csak” hatékony. Hátha a szír helyzet megoldására is ez ösztönzőt jelent majd a transzatlanti szövetségesek számára.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik