Poszt ITT

Gravitációkikapcsoló Széles Gábor úr rendet vág menekültügyben

A milliárdos nagyvállalkozó úgy gondolta, ideje megszólalnia, „Javaslat a modern kori népvándorlás problémáinak megoldására” címmel írt egyet saját lapjába. Egyetlen megoldást lát:

Az ENSZ-nek döntést kell hoznia, hogy a NATO-csapatok vonuljanak be azon közel-keleti országokba.

Németország befogadja a menekülteket, Széles szerint ez hiba, ugyanis „tőle várható olyan katonai erő, amely képes rendet teremteni. Egyedül a németeknek van olyan katonai erejük, ember- és eszközállományuk, amely még hadra fogható, amely még a NATO égisze alatt bevethető lenne a szíriai, afganisztáni, pakisztáni térségben”.

Tehát: gravitáció ki, katonák be – ez a menekültválság szélesi megoldóképlete.

„Természetesen javaslatommal csak a követ szerettem volna bedobni a vízbe, de előbb vagy utóbb a nemzetközi szervezeteknek a modern kori népvándorlás problémáját meg kell oldaniuk. Tekintettel arra, hogy a gazdag arab országoknak eszük ágában sincs segíteni iszlám testvéreiken, legalább egy ilyen NATO-fellépést támogathatnának a gazdaságilag és közigazgatásilag szétesett térségben.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik