Poszt ITT

Azért az felháborító, hogy Magyarországon fényes nappal késelhetnek Budapesten

Kocsisgeci2 (Array)
Kocsisgeci2 (Array)

Végre kiderült, mennyit jelent az Orbán-kormánynak a közbiztonság. Kocsis Máté pedig megbukott polgármesterként. Egy csomó fontos kérdést írtunk le a józsefvárosi menekültekkel kapcsolatban.

Kocsis Máté tegnap tombolni kezdett a II. János Pál téren piknikező migránsok miatt. Ugyan a Válasz.hu linkelt cikkében szerepel egy MTI fotósorozat a menekültekről, Kocsis mégis iszonyatos őjröngésbe kezdett. 

 

“A nemrég felújított II. János Pál pápa terünket teljesen tönkre tették (sic!) a népvándorlók. Sátrakat építenek, tüzet raknak a parkban, szemetelnek, őrjöngenek, lopnak, késelnek, rongálnak. Ennyi emberi ürülék pedig még soha nem volt közterületen.”

Nem is az a fontos, hogy sátrakat nem látunk a téren. Még az sem, hogy ezek az emberek békésen alszanak, a gyerekek mosolyogva játszanak késelgetés helyett. Sőt, még az sem, hogy Kocsis Máté még nem járt a nyolcadik kerületben, ha szerinte emberszarban ez a maximum, amit a környék nyújtani tud. 

A fontos kérdések ezek:

  • Pintér Sándor öt éve belügyminiszter. Hogyan lehetséges, hogy emberek fényes nappal őrjöngenek és késelnek Budapest szívében?
  • A fővárosi vagy kerületi közterület-felügyelet miért nem takarítja fel az emberi ürüléket, amivel összepiszkolták a teret?
  • Miért nincs kettőnél több nyilvános vécé kihelyezve a térre? 
  • A kerületi önkormányzat nem tudja ellátni a szociális feladatait. Hogyan lehetséges, hogy nem nyújtanak ellátást a rászorulóknak?
  • Miért nem mentek ki azonnal a rendőrök, ha nyilvános parkban valakik tüzet gyújtottak?
  • Miért zárta le a kerület a játszóteret? Azt szeretnék, ha a helyi gyerekek inkább kábítószerfogyasztással töltenék a szabadidejüket?
  • Ennyit jelent a magyar kormánynak a közbiztonság?
  • Ennyire képes Kocsis Máté ellátni a polgármesteri feladatait?

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik