Mottó: „Mindezekben megmutattam nektek, hogy milyen kemény munkával kell az erőtlenekről gondoskodni, megemlékezve az Úr Jézus szavairól. Mert ő mondta: Nagyobb boldogság adni, mint kapni.”
(Apostolok cselekedetei 20:35)
Felejtsük el néhány percre, hogy egy bevándorló izzadt és zuhanyozásra vágyik; hogy ő is vécét keres, ha ürítenie kell; hogy idegen helyre érkezve kiszolgáltatott helyzetbe kerül, és még az ottaniak nyelvét sem beszéli; hogy szívében és lelkében hordozza a hazájában, szülőföldjén átélt trauma maradékát; hogy borostás az arca és hogy asszonyának a hosszú napok fáradtsága tükröződik az arcán, és hogy gyermekei sem az Árkádból öltöztek.
Ne gondoljunk semmi másra, csak arra, hogy előttünk áll egy ember.Ha vallásos vagy, mondd úgy, hogy Isten teremtménye. Talán másféle istenségben hisz, másképp gondolkodik, mint te, más a világképe, de ha kevésbé tartod is hozzád képest szépnek, jóképűnek, mégis csak hozzád hasonló, fej, test, két kar és két láb, odabent érző szív, és bízz benne, nemes lélek. Olyan, mint te.
Fotók: Pál Anna Viktória
Felejtsük el néhány percre, hogy Európa, de mondjuk ki: az egész világ, értsd, az emberiség számára okoz jelentős problémát, megoldandó gondokat a népek, nemzetek, törzsek, a bajban lévő, üldözött vagy épp megélhetésért kilincselő emberek elvándorlása és valahova érkezése, ottani kényszerű időzése és bevándorlása, és ne gondoljunk másra, csak arra, hogy bajban vannak. Esetleg arra, hogy (mivel a világ kiszámíthatatlan és bármikor bármi megtörténhet) mi is lehetünk (akár ennél nagyobb) bajban. Nem nehéz feladvány, csupán valódi irgalom kell a szívekbe, olyasmi, amiről a minap, e helyzet kezelése kapcsán hallottunk országunk első számú emberétől, jelesül, hogy nekünk, magyaroknak van irgalom a szívünkben. Mondjuk ki, volt már arra is példa, hogy ezt kevesebben bizonyították be, mint ahányuknak kellett, illett, kimondom: kötelező lett volna.
Csak gondoljunk néhány percre a második világégés utolsó éveiben állatmód elhajtott és bevagonírozott zsidó testvéreinkre, Jézus testvérünk testvéreire, amikor meghunyászkodva, szemet hunyva, szó és tett nélkül feledtük el, hogy mi is az a híres, magyar szívekben lakozó irgalom. Akkor sem kellett volna több mint mostanság: fölsorakozni a tehetetlenek mellett, szemben azokkal, akik könyörtelenül és kéjjel hajtották végre a végrehajthatatlan parancsot.
Most „(…) egy humanitárius világkatasztrófa szolgáltatja a hátteret.”, mondja Fazekas Tamás jogvédőügyvéd az ÉS-ben. „És ma, ráadásul – amellett, hogy az elődeihez hasonlóan alig fordít energiát a feltételek létrehozására – a magyar kormány uszít is ezek ellen a szerencsétlen emberek ellen,… Aminek borzasztó következményei lesznek. Már most is, egyik nap a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom tüntet a Keleti pályaudvarnál, másik nap a Betyársereg idiótái állnak föl arcvonalban a szegedi pályaudvarnál, szidalmazva az önkéntes segítőket, és a rendőrség, ahelyett, hogy haladéktalanul feloszlatná és eljárás alá vonná őket, felsorakozik közöttük és az önkéntes segítők között.”
Olvasom, aztán újraolvasom, és én szégyellem magam helyettük. Ez több annál, mint amit magyarként elnézhetnék, több annál, mint amit csak úgy, szemet hunyva lenyelhetnék.
Felejtsük el néhány percre, hogy mennyi gondunk-bajunk van e humanitárius katasztrófa következményeivel és utórezgéseivel, és lapozzuk föl a Bibliát az irgalmas szamaritánus történeténél, mely valóban az ember szívében meglévő irgalomról szól (Lukács könyve, 10:25-37). Ebben egy törvénytudó kérdezgeti Jézust, mit kell tennie, hogy örök élete legyen. Jézus azt kérdi, mi áll a törvényben? A válasz Mózes könyvében olvasható: „Szeresd az Urat, a te istenedet teljes szívedből és minden erődből és elmédből.” „és a te felebarátodat, mint magadat.” (Eredetileg: „mint magadhoz hasonló embert.”) Kit tekintsek felebarátomnak, kérdi a törvénytudó. Jézus példázattal felel:
Egy utazót megtámadnak, megsebesítenek, kirabolnak és otthagynak az út szélén. Később egy pap és egy levita halad el mellette, de egyik sem áll meg segíteni; végül egy szamaritánus áll meg, és (a zsidó és a szamaritánus ellentét ellenére) segít rajta. Amikor végül Jézus megkérdezi a törvénytudót, hogy a három ember közül ki volt az utazó felebarátja, a törvénytudó kénytelen elismerni, hogy a rajta segítő embert kell annak tekinteni. Jézus válasza a példabeszéd koronája: „Akkor te is hasonlóképpen cselekedj.”
A történet vége sem elhanyagolható: a szamaritánus egy fogadóba viszi a sebesült utazót, pénzt ad a fogadósnak, hogy lássa el, majd dolgára megy. Ám idő múltán, visszafelé jövet „ellenőrzi”, hogy a fogadós mindent megtett-e a sérült emberért.
A példázat az egyik legfontosabb és leghíresebb bibliai történet. „Nyugaton”, a köznyelvben a szamaritánus szó ma már azt jelenti: „nagylelkű és irgalmas szívű ember”.
Érdekesség: Isaac Asimov a Lefordítatlan című előadásában azt javasolta, hogy a szamaritánusra valamely népszerűtlen csoport tagjaként gondoljunk, mint a roma, néger, homoszexuális, stb., hogy jobban megérthessük az analógiát.
Megtoldom: a „stb”-be ma már ez is belefér: migráns.
Hogy nálunk épp ezek a népszerűtlen csoportok ellen folyik az uszítás? Bocsánat, de ki mondta, hogy a „Nyugathoz” tartozunk, ahol a szamaritánus szó jelentése „nagylelkű és irgalmas szívű ember”.
És most felejtsük el néhány percre, hogy kik ellen uszít a mi főemberünk, és képzeljük el a jövőt, amikor a Hatvannégy Vármegye lelkes aktivistái, és a Betyársereg kurucbajszú legényei teljes mellszélességgel fölsorakoznak majd a melegek fölvonulását védve, és mindenkit kupán vágnak, aki tojással dobálja a „népszerűtlen csoport” diliző tagjait.
Na,Varga Miklós,akkor énekeld el majd az Európát!…
