Könyvhét vasárnapján, amikor az olvasás hagyományait és kultúráját féltő irodalmárok és szerzők (akik úgy szeretik olvasóikat, mint a magzatvizet) megsütik, eltáncolják, bronzba öntik, majd tejfölt, túrót készítenek szövegeikből, (azokon a meleg helyeken, ahol úgy altatják meg a kedves olvasót, mint verandán az aludttejet) egy ezekről az eseményekről, a könyvpiac és az írók válságos, de mélyen megható helyzetéről mit sem sejtő, ezekkel mit sem törődő hajléktalan bácsi ül a Vígszínház oldalában, egy igényesen felújított budapesti közterületen, a közműmentes sávon kialakított, kalocsai-mintás, festett acél drapériával borított márványheverőn, és olvas. Egy elrongyolódott, sárgás-rózsaszín könyvet tart a kezében az Olcsó Könyvtár sorozatból, (bajtársa ott fekszik mellette egy fa karcsú árnyékában, koromfekete talpát a virágföldbe fúrva,) meghúzza műanyag palackos asztali borát, aztán a könyvpiac és az olvasás és a szerzők és könyvkiadók drámai helyzetére gondolva, félreteszi a könyvet, és előkapja a faszát, ülő helyzetben pisál maga elé, mosolyogva figyeli a magasra törő sárga vízsugár ívének útját, amely hangosan érkezik és lassan folyik, de gyorsan párolog a forró díszburkolaton, (ahol csak galambok tipegnek a szombat éjjel elhajított energiaitalos dobozok között) a bácsi pedig elteszi faszát, és, mintha mi sem történt volna, (ez a szép az olvasásban, hogy azon kívül más nem történhet, hogy az ember még a vécére is magával viszi az igazán jó műveket) távol a Könyvhét helyszíneinek izgalmától folytatja az olvasást, falja a szöveget, issza asztali borát, eszembe jutnak az olvasásnépszerűsítő rendezvények, kezdeményezések, eszembe jut az a merev görcs, a sok szerencsétlenség és sértődöttség, mikor tessék, lehet ezt ilyen lazán, ilyen természetesen is.
(...) a bácsi pedig elteszi a faszát, és mintha mi sem történt volna, távol a Könyvhét helyszíneinek izgalmától folytatja az olvasást, falja a szöveget, issza asztali borát.
HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Ajánlott videó
0 seconds of 0 secondsVolume 0%
Press shift question mark to access a list of keyboard shortcuts
Keyboard Shortcuts
Shortcuts Open/Close/ or ?
Play/PauseSPACE
Increase Volume↑
Decrease Volume↓
Seek Forward→
Seek Backward←
Captions On/Offc
Fullscreen/Exit Fullscreenf
Mute/Unmutem
Decrease Caption Size-
Increase Caption Size+ or =
Seek %0-9
Copied
Live
00:00
00:00
00:00
HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS
- 12:51 Megvizsgálták a laborban a piacon és a szupermarketben vásárolt epret, kiderült, melyik a jobb és egészségesebb
- 12:46 Németh Balázs új podcastot indít egy nagy visszatérővel
- 12:16 „Mint egy darab hús” - mesterséges intelligencia „olvasta fel” a hallgatók nevét a diplomaosztón
- 12:13 Óriásit bukott a szabálytalankodó kerékpáros, kis híján átgázolt rajta a busz – videóval
- 12:02 „Az élet minden másnál erősebb” – 89 évesen is naponta sportol az utolsó élő olimpikon, aki túlélte a koncentrációs tábort
- 11:46 Ökölharcba keveredett egy kenguruval az ausztrál férfi, víz alá is akarta nyomni az állat
- 11:45 Kylian Mbappét mindenki ütötte, aztán tessék!
- 11:43 Hack Péter: A lehetséges új legfőbb ügyész a lúgos orvos ügyében kitűnő vádbeszédet mondott
- 11:12 Lábbilincses nyomkövetővel a lábán is árulta a drogot a díler
- 10:59 „A gyerekeim lóháton sajátították el a szorzótáblát”
- 10:54 Rekordalacsonyra esett az energiaimportunk
- 10:38 Luka Modricsot lecserélte Ancelotti, az egész stadion sírva fakadt
- 10:28 Már 142 termék árát követheti az árfigyelőben
- 10:05 6,5 milliárd forintot fizettek egy autóért
- 10:05 „Ezek a faszfejek annyit tanultak meg a kibaszott Oxfordon, hogy hogy kell megosztani az embereket” – Caramel tüzes beszédet mondott a koncertjén
- 05:57 Egy éve ilyenkor: csúnyán átverték a nőt, aki tengerre néző szállodai szobát foglalt
- 06:59 Jövő héten 25 fok is lehet, aztán újabb hidegfront jön
- 19:38 Ötöslottó: itt vannak az e heti nyerőszámok
- 03:33 Győri kéziedző: Tudtam, hogy a bajnoki cím is nagyon fontos a klub számára, sőt, talán még fontosabb volt, hogy ezt elérjük
- 07:23 Britney Spears rágyújtott egy cigire a repülőn, a légiutas-kísérőknek kellett közbelépni
- 21:26 Iványi Gábor elfogadta a KDNP elnökségéből kilépő politikus bocsánatkérését
- 21:34 Legalább 67 gyereke született egy génbeteg spermadonornak, közülük tízen később rákosok lettek
- 20:00 Gyurcsány megígérte, a DK mégsem bontja le a rászoruló testvérek házát, inkább felújítják
- 09:43 Március óta börtönben ülnek az elkövetők, így csaknem kiszáradt a kábítószer-ültevényük
- 08:01 Eleinte egész másról szólt a gyermeknap
HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!